A Hydro Fehérvár AV19 nyerte az Audi Hungaria Szuperkupát

2024.09.17. 21:56 |

Az Alba Arénában rendezett Audi Hungaria Szuperkupa-mérkőzésen a Ferencváros szerzett vezetést, de a hazai csapat fordítani tudott, és 2019 után elhódította a kupát.

Szabó Rácz Maxim remek lövéséig (és góljáig) – mondjuk úgy – inkább a küzdelem dominált az Alba Aréna jegén a FEHA19 és az Újpesti Jégkorong Akadémia mérkőzésén, amely bajnoki találkozó is volt egyben, méghozzá az osztrák bajnokságban. A Magyar Jégkorong Szövetség hagyományt teremtene a Szuperkupa-mérkőzés előtti utánpótlás meccs megrendezésével, ennek volt első állomása ez a rangadó kedden délután.

Tavaly a fehérváriak megnyerték az U21-es bajnokságot, míg az újpestiek az osztrák juniorbajnokságot húzták be a linzi központú osztrák akadémia csapatával szemben. De a két aranyéremtől függetlenül is rendre nagy presztízscsata ez a párosítás.

A második harmadban ki is ütközött a feszültség, többször összeakadtak a főszereplők, de valahogy az újpestiek fejben jobban jelen voltak, már ami a döntések meghozatalát illeti. Nádasy Márton kihasználta a helyzetet, Pallag-Bozsák Róbert ziccerben hibázott, miközben Erdei Krisztián remekelt az újpesti kapuban. A hazaiak kapusa, Csibi Dávid is megtette a magáét, nem véletlenül lett a 4-0-s újpesti sikerrel végződő meccs legjobb hazai játékosa – a vendégek MVP-je Szabó Rácz Maxim lett, a díjakat Szélig Viktor, a Hydro Fehérvár AV19 általános menedzsere, valamint Majoross Gergely, a férfiválogatott szövetségi kapitánya adta át nekik.


Az osztrák U20-as bajnokságban:

FEHA19–Újpest Jégkorong Akadémia 0-4 (0-1, 0-1, 0-2)
Gólszerzők
: Szabó Rácz (5., Nádasy, Csicsmann), Nádasy M. (28., Szabó Rácz, Csicsmann), Mester (51., Rósa, Mayer), Rapos G. (55., Nagy A.)

A főszerep ezzel együtt ezen a napon a Magyar Kupa-győztes Fehérvár és a magyar bajnok FTC csapatáé volt, a szezon első trófeájáért, az Audi Hungaria Szuperkupáért ment a csata. Tavaly a zöld-fehérek a BJAHC legyőzésével hódították el ezt a kupát, most nehezebb dolguk volt. Igaz, egyik csapat sem lendült még bele a szezonban, az FTC az Erste Ligában kapott ki kétszer (DEAC, 4-7; BJAHC 5-6), míg a „Volán” a Bajnokok Ligájában szenvedett négy vereséget, amelyek közül az utolsó kettő (három?) abszolút vállalható teljesítmény volt.

A 2. percben rögtön emberhátrányba került a Fehérvár, Erdély Csanádot küldték ki gáncsolás miatt, Turbucz lövése volt a legveszélyesebb, majd Karmeniemié, de Horváth Dominikről mindkétszer kipattant a korong. Egyenlő létszámban is kifejezetten veszélyesen játszott a Ferencváros, de a harmad derekára a Fehérvár is felvette a tempót. Ekkor már volt dolga Arany Gergelynek is, főleg Turbucz kiállítása után. Mégis, az FTC szerezte meg a vezetést a 11. percben, egy szép kontra végén nem bírta Horváth Dominik a tűzijátékot, a sokadik kipattanó korongot Kestilä átadásából Valentyin Razumnyak tette a kapuba – a videózás után is érvényesnek ítélték a gólt, 0-1.

A 13. percben egy hatalmas védelmi hiba után (Kestilä passzolt keresztbe a védekező harmadban) Chris Brown csapott le a korongra és kegyetlenül bevágta azt a ferencvárosi kapuba – ha úgy tetszik, ajándékgóllal egyenlített a Fehérvár. A harmad utolsó percében Valentyin Razumnyakot állították ki a játék késleltetéséért, szépen felállt a hazai csapat, és ki is passzolta a vendégvédelmet, a kapura lövés után rezgett a háló, de nem volt egyértelmű, hogy a kapu tetejét vagy a háló belsejét kapta telibe a pakk. Nos, a videózás után előbbi nyert bizonyságot, maradt az 1-1 az első húsz perc után.

A második harmadot emberhátrányban kezdte a Fehérvár, mert a dudaszó után lőtte kapura a korongot Berger, ez pedig nem volt fair. Ezzel együtt hátrányban is megszerezte a vezetést a szakasz első percében a Fehérvár, egy kontra végén Hári János oldotta meg egyedül ami a dolga, 2-1.

Anze Kuralt ziccerét kapta le a 10. percben Arany, szép jelenetsor volt, majd Sebők Balázst állították ki, de megúszta a Volán a hátrányt. Hat perccel a szakasz vége előtt Arany védett hatalmas bravúrral Gaunce lövése után, majd ziccerben szabálytalankodott Paavo Tyne, fórban támadhatott az ekkor egyébként is jó tempóban hokizó hazai csapat. Újabb gól ezzel együtt nem született, mindenesetre teljesen nyílt maradt a meccs a harmadik harmadra, ez a semleges szurkolóknak mindenképp jó hír volt.

Sebők Balázs talált a kapuba a harmadik harmad harmadik percében, de magas bot miatt annulálták a találatot. Bő egy perccel később már érvényes volt a gól, Bartalis Istvántól kapta a zsugát Erdély Csanád és nem hibázott, 3-1.

Nem adta fel a Ferencváros, 6:41-gyel a vége előtt Helgesen lőtt bal szélről az üresen tátongó kapuba. Galajda Zsombor nagy lövése után a blokkról hozzápattant a korong, és nem hibázott, Horváth középen, a kapu előtt helyezkedett, nem védhette a lövést, 3-2.

39 másodperccel a vége előtt időt kért Fodor Szabolcs, de nem sikerült bravúrral újabb gólt szerezni - Szuperkupa-győztes a Fehérvár, 2019 után ismét.

Az FTC csapatából Tyson Helgesen lett a meccs legjobbja, míg a győztes fehérváriaktól Anze Kuralt, a díjakat Almási Kornél, az MJSZ alelnöke és Gál Péter Pál, a szervezet elnökségi tagja adta át. A Szuperkupát dr. Kolbenheyer Zsuzsanna, az MJSZ elnöke és id. Kovács Csaba szakmai alelnöke adta át Hári Jánosnak.

Audi Hungaria Szuperkupa:

Hydro Fehérvár AV19–FTC-Telekom 3-2 (1-1, 1-0, 1-1)
Alba Aréna, 2328 néző, vezette:
Nagy A., Soós D. (Sábián, Muzsik)

Fehérvár: Horváth D.
Gaunce, Messner – Stipsicz, Campbell – Kiss R., Stajnoch – Csollák, Ambrus Cs.
Hári 1, Sebők, Kuralt – Bartalis (1), Erdély 1, Brown 1 – Berger, Kulmala, Terbócs – Németh K., Magosi, Mihály
Vezetőedző: Kiss Dávid

FTC: Arany
Tyni, Karmeniemi – Helgesen 1, Haranghy – Seregély, Crespi – Mártonffy, Farkas B.
Brady (1), Galajda (1), Turbucz – Kestilä (1), V. Razumnyak 1, Heino – Mattyasovszky, Tóth G., Németh A. – Bán, Banga, Bogáti
Vezetőedző: Fodor Szabolcs

Az osztrák U20-as bajnokságban:

FEHA19–Újpest Jégkorong Akadémia 0-4 (0-1, 0-1, 0-2)
Gólszerzők
: Szabó Rácz (5., Nádasy, Csicsmann), Nádasy M. (28., Szabó Rácz, Csicsmann), Mester (51., Rósa, Mayer), Rapos G. (55., Nagy A.)

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV