A női válogatott kétgólos hátrányból állt fel, és hosszabbításban Dabasi Réka találatával 4-3-ra legyőzte a franciákat Landshutban. Szombaton jöhet a döntő a németek ellen!
A magyar női csapat kapujában Takács Zoé kezdett, ez volt az első meccse a 16 éves kapusnak. Garát-Gasparics Fanni, Kiss-Simon Franciska és Huszák Alexandra is kihagyta a franciák elleni találkozót.
A mieink magabiztosan kezdtek, többször is beszorították az ellenfelet. Az első emberelőny is a magyaroké volt, többször is megdolgoztatták Mamerit, de a vezetést nem sikerült megszerezni. Sőt, a hátrányban játszó franciák indultak meg veszélyesen, de Takács odaért. A folytatásban is inkább a magyar csapat akarata érvényesült, Leidt, Williams és Rónai is helyzetbe került. Aztán a harmad felénél kettős emberelőnybe került az ellenfél, és bár sokáig jól működött a védekezés, egy kipattanó után a francia csapat megszerezte a vezetést Hout révén. A gól után kiegyenlítettebbé vált a játék, Dabasi és Jókai-Szilágyi is közel járt az egyenlítéshez.
A második harmad elején sikerült betalálni, Horváth Imola érkezett jókor, és közelről betalált – a gólt videózás után adták meg. A mieink lendületben maradtak, többször is veszélyeztettek, A franciák a 26. percben emberelőnybe kerültek, ám a védekezés ezúttal is jól működött. Leidt, Jókai-Szilágyi és Mozolai is próbálkozott egyenlő létszámnál, de nem sikerült átvenni a vezetést. A 37. percben Németh Bernadett kapott két percet, és a rivális gyorsan élt a lehetőséggel, Rozier volt eredményes, a középre tett korongba tette bele az ütőjét.
A harmadik felvonást is erősen kezdték a mieink, aztán sikerült újra kibekkelni egy fórt. A franciáknál maradt a kezdeményezés, és Rozier újra eredményes volt. Kétgólos hátrányban sem adta fel a magyar csapat, hajtott becsülettel. Az 50. percben Márton indult meg, középen megtalálta Imets Mercédeszt, aki el tudta lőni laposan a kapus mellett a korongot. Agresszívan játszottak a franciák, ennek köszönhetően kisvártatva kettős fórba került a magyar csapat. Jól járt a korong, záporoztak a lövések, és végül Odnoga tudott egyenlíteni, szépen lőtte ki a felső sarkot. A folytatásban is a magyar csapat játszottak élesebben, de egy-egy megindulással a franciák is veszélyeztettek. A hajrára újabb magyar emberelőny következett, ismét sikerült beszorítani az ellenfelet, de a győztes gól nem jött össze.
A ráadás elejét is megnyomták a mieink még fórban, aztán viszont fordult a kocka, Németh Bernadett kapott két percet. A védekezés remek volt, és Takács is fontos védéseket mutatott be. A 64. percben Hiezl passzával Dabasi lépett ki, és nagy lövése után csilingelt a kapu – a csatár és a magyar pad mutatta rögtön, hogy bent volt, de a játékvezetők továbbengedték a játékot. Az öt perc letelt, és ezt követően nézték vissza az esetet. A videózás után pedig megerősítették: valóban bent volt a korong, vagyis nincs szükség büntetőkre, a magyar csapat megnyerte a találkozót.
A franciák elleni sorozat tehát nem tört meg, sorozatban hetedszer sikerült legyőzni a nagy riválist. Szombaton délután a németek ellen zárul a landshuti torna, amelyik együttes győz, az nyeri a Deutschland Cupot.
Az összeállítás:
Hiezl, Mozolai, Jókai-Szilágyi
Williams, Leidt, Dabasi
Gondos, Horváth I., Rónai
Fehér, Imets
Márton A., Mayer
Baker, Odnoga
Németh B., Lippai
Hajdu, Gengeliczky
Takács (Németh A.)