A MAC után elődöntőben a DVTK, a DHK és az UTE is

2017.02.26. 21:51 |
Kialakult a MOL Liga elődöntőjének mezőnye. A MAC már pénteken tovább jutott, vasárnap pedig a címvédő DVTK, a DHK és az UTE is megnyerte párharcát. Az alapszakasz eredményei alapján a Miskolc választhat ellenfelet magának az elődöntőre.

A DHK-Brassó mérkőzés 1-1-es első játékrésszel indult, ám a második harmad elején 64 másodperc alatt 3 gólt lőtt, ezzel pedig eldöntötte a mérkőzést és a továbbjutást. A záró húsz percben a Brassó felszívtamagát, 17:2-re nyerte a kapura lövési mutatót, hajtott a szépítésért és az egyenlítésért. A hátralévő játékidőt azonban kibekkelte a DHK, így 4-3-ra győzött és 4-3-as összesítéssel bejutott a MOL Liga-elődöntőbe.

A Miskolc a hetedik meccsen legyűrte a Ferencvárost, így bejutott az elődöntőbe, ahol hétfőn ellenfelet választhat magának. Az FTC-nek siekrült 0-0-ra hozni az első húsz percet, a DVTK pedig csak a 35. percben talált rést Peter Sevela kapuján. Egészen az utolsó harmadig nyitott volt a mérkőzés, a miskolciak a 42. percben léptek el 2-0-ra, a harmadik gólra pedig a 60. percig várni kellett. Bár közel volt hozzá a Ferencváros, nem jött össze a bravúr, a 3-0-ás győzelemmel a DVTK Jegesmedvék jutottak az elődöntőbe.

A DAB utolsó leheletéig küzdött a Megyeri úton, a szufla a 70. percig tartott ki - fantasztikus mérkőzésen, hosszabbításban 3-2-re győzött az Újpesta sorozatot pedig 4-3-mal húzta be a sokkal esélyesebb, nagyobb és jobb játékoskerettel rendelkező csapat.. Rég látott teljes telt házat a Megyeri úti jégcsarnok, újabb emlékezetes meccsen vagyunk túl, amly győztesnek, vesztesnek egyaránt élményekkel teli volt. A mérkőzés után többperces népünnepély vette kezdetét, a vendégek is joggal éltették övéiket.

Az alapszakaszgyőzelem miatt a DVTK-é az ellenfélválasztás joga, a miskolci csapat hétfőn reggel jelenti be, kivel mérkőzik majd az elődöntőben.

További részletek a Jégkorongblog.hu-n.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV