A hét játékosa: Wehrs Kevin

2021.12.09. 11:00 |

A DVTK Jegesmedvék sikerrel vette egyetlen meccsét az előző játékhéten: kétgólos hátrányból fordítva győzte le a Gyergyót 5-3-ra, megszakítva ezzel hárommeccses nyeretlenségi sorozatát. A diadalban kulcsszerepet vállalt három góllal és egy assziszttal a válogatott hátvéd, Wehrs Kevin, aki így az előző játékhét legjobbja lett.

Wehrs Kevin 1988-ban született az amerikai Plymouth-ban. A Wayzata gimnáziumi csapatából került a Cedar Rapids Roughridershez az USHL-be, az elsőszámú amerikai juniorligába. Innen ment a Minnesota Egyetemre, ahol alkalmazott közgazdaságtant tanult, és természetesen négy szezont lehúzott az NCAA-ben. Az egyetem után rögtön Európába került. Először a norvég ligában próbált szerencsét, majd 2012-ben a Brassó ajánlatát fogadta el, és két szezont töltött a magyar bázisú ligában. 42, majd 38 pontot gyűjtött, második éve végén döntőt játszott. Felfigyelt rá a Fehérvár, és 2014-től az EBEL-ben szerepelt. Két év után hagyta el a magyar csapatot, de maradt az osztrák ligában, és előbb a Villach, majd az Innsbruck hokisa lett. 2018-ban a német másodosztályú Tölzer Löwen következett, és egy év után a szintén ebben a ligában érdekelt Landshut játékosa lett, ám szezon közben visszatért Magyarországra, és a DVTK Jegesmedvéket segítette a szlovák bajnokságban. Azóta is a miskolciaknál szerepel, immár az Erste Ligában, bár a mostani idényben kölcsönben öt találkozón az extraligás Kassában is lehetőséget kapott.

A hátvédet 2016-ban honosították, és magyar válogatottként szerepelt az A csoportos világbajnokságon is, hét meccsen két pontot gyűjtve. Azóta is rendszeresen tagja a nemzeti együttesnek, még három Divízió I/A vb-n játszhatott.

Eddig is tudni lehetett, hogy nagy lövő vagy, de a Gyergyó ellen szinte minden összejött. Hogyan értékeled azt a találkozót?

Nagy meccset játszottunk, főleg egy ilyen hosszú szünet előtt. Egyike volt azoknak az estéknek, amikor minden úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Örülök, hogy győzelemhez tudtam segíteni a csapatot.

Mikor lőttél legutóbb egy meccsen három gólt?

Profi karrieremben ez volt az első alkalom. Legutóbb a középiskolában értem el mesterhármast, szóval nem most történt. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy most már a profi szinten is sikerült.

Mit gondolsz a DVTK eddigi szezonjáról?

Eddig kemény évünk van, ami az eredményeket illeti, de a csapat fiatal, napról napra egyre jobb lesz, ezt pedig öröm látni.

Hogyan tudod segíteni a fiatalokat?

Minden lehető módon próbálok segíteni a tehetségeinknek. Igyekszem a tapasztalatomat átadni, hogy minél előbb magasabb szintre jussanak.

Tokaji Viktorral még együtt is játszott Fehérváron és a válogatottban. Milyen érzés volt, amikor ő lett az edződ?

Amikor az előző szezonban kinevezték, nagyon izgatott voltam, mert ismertem korábbról, és tudtam, hogy mit képes a csapatnak adni. Mindig keményen dolgozott játékosként, és most is ezt várja el tőlünk.

Legutóbb a Brassó színeiben, a 2013-2014-es idényben játszottál a magyar bázisú ligában. Mennyit fejlődött azóta a bajnokság?

Hosszú idő telt el, nehéz összehasonlítani a mostanit az akkori helyzettel, de úgy látom, a liga évről évre jobb lett, ami hasznos a magyar jégkorong egésze számára.

December 21-én játszotok legközelebb. Hogyan alakul addig a program?

Az a terv, hogy egyénileg jobb állapotba kerüljünk, csapatként is fejlődjünk, és frissek legyünk a következő meccsre.

A horgászás és a golf a hobbid. Magyarországon mennyire szoktad ezeket űzni? Mi az eddigi rekordfogás?

A holtszezonban jut erre időm. Szerencsére Magyarországon is kipróbálhattam már néhányszor mindkettőt. A legnagyobb hal, amit fogtam, egy muskellunge volt: 13 kg körüli, 127 centis.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV