A hét játékosa: Taylor Stefishen

2019.01.24. 08:45 |

Az alapszakasz utolsó játékhetén az UTE két fontos győzelmet aratott a Dunaújváros és a Fehérvári Titánok ellen, így a negyedik helyen zárt. Az újpestiek vezére Taylor Stefishen volt, aki egy góllal és öt assziszttal segítette csapatát, így ő lett a hét játékosa.

A vancouveri születésű, 28 éves Stefishen a helyi ifjúsági ligában nevelkedett, ahol együtt játszott az NHL-ből ismert Evander Kane-nel és Martin Jonesszal. A BCHL-ben szerepelt juniorként, majd 2008-ban a Nashville Predators draftolta 136. helyen. Az Ohio State University színeiben játszott az egyetemi ligában két évig, aztán a WHL-es Prince George Cougars következett egy idényre, ahol a brassói védővel, Cody Carlsonnal voltak csapattársak.

Visszatért az iskolába, de ezúttal Kanadába: a Usportsban a University of Calgary együttesében töltött három szezont. Miután végzett, két idényt az ECHL-es Elmira Jackals színeiben játszott a MAC Újbuda jelenlegi csatára, Chris Langkow társaságában. A 2015-2016-os idényben jött át Európába, és az olasz Strezinghez került, majd a francia Dijonban és a brit ligában is megfordult, mielőtt visszatért volna az ECHL-be az Atlanta Gladiatorshöz. Tavaly nyáron ismét Európába költözött, elfogadva az UTE ajánlatát.

Az UTE két fontos győzelemmel zárta az alapszakaszt. Volt nyomás a csapaton?

A szezonnak ebben a szakaszában már csak győzni akarsz. Volt egy rosszabb időszakunk pár hete, amikor több meccset elveszítettünk. Ezek a sikerek jót tettek az önbizalmunknak és megszilárdítottuk a negyedik helyet, bár a harmadikat céloztuk meg, de lemaradtunk róla.

Mire kell figyelnie a csapatnak, hogy eredményes középszakaszt teljesítsen?

Oda kell figyelnünk a részletekre és fontos lesz, hogy a saját játékunkat tudjuk hozni. Fegyelmezettnek kell maradnunk, mivel most már a legjobbak ellen játszunk. A hibák sokba kerülhetnek az ilyen ellenfelekkel szemben. Nem kell erőltetnünk semmit, türelmesnek kell maradnunk.

Több helyen játszottál már Európában. Tavaly miért éppen az Újpest mellett döntöttél?

Számomra ez egy új tapasztalat. Szerencsés vagyok, hogy több ligában is szerepelhettem már karrierem alatt. Látva a keretet és beszélve Szilassy Zoltán vezetőedzővel úgy gondoltam, hogy ez a megfelelő hely számomra.

Mi a véleményed az Erste Ligáról a teljes alapszakasz után?

Nagyszerű bajnokság. Van néhény gyengébb csapat, de ők a fiatalokat játszatják, és sokat fejlődtek a szezon alatt. Ezek a fiatal csapatok többször is megtréfálták az erősebb együtteseket. Ígéretes a liga és a következő években még több figyelem irányulhat rá.

Azon kevés játékos közé tartozol, aki az amerikai és a kanadai egyetemi bajnokságban is szerepelt. Miért váltottál?

Kicsit furcsa helyzet volt, mert sok edzőváltás történt akkoriban az Ohio State-nél, és a dolgok nem úgy alakultak, ahogy terveztem. A második szezon után ismét új edző érkezett, és elváltak az útjaink. Hálás vagyok az NCAA-ben töltött időért, de ugyanúgy a Usportsban töltöttért is. Nem tudom, hányan játszottak mindkét bajnokságban rajtam kívül. A Usports is egy jó liga, és egyre több játékos jön ki onnan, aki aztán sikereket ér el.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV