A hét játékosa: Pozsgai Tamás

2017.09.28. 15:39 |

Miután elvette a Ferencváros veretlenségét és hátrányból fordítva legyőzte a Brassót, a MAC Budapest a Fradival azonos pontszámmal áll az Erste Liga élén. A csapatot az elmúlt meccseken két góllal és két gólpasszal segítő védő, Pozsgai Tamás lett A hét játékosa.

Pozsgai Tamás szülővárosában, Dunaújvárosban kezdte jégkorongkarrierjét, edzője Kercsó Árpád volt. Végigjárta a ranglétrát egészen a felnőttcsapatig. A 2009-2010-es idényben mutatkozott be a magyar válogatottban, majd egy évvel később a vb-n is szerepelt, és tagja volt az A csoportba feljutó együttesnek is Krakkóban 2015-ben. A 2012-es bajnoki cím után elhagyta a Dunaújvárost, és az EBEL-ben szereplő Fehérvár AV 19-hez igazolt. Két szezon után visszatért az Acélbikákhoz egy évre, majd 2015-ben a MAC Budapesthez szerződött. Ez a mostani az első idénye csapatkapitányként. Pozsival edzés előtt beszélgettünk.

Mit jelent, hogy csapatkapitánynak választottak a MAC-ban Tokaji Viktor és Kovács Csaba után?

Hatalmas megtiszteltetés ilyen elődök után. Ez nemcsak egy sima C betű a mezen, hanem nagy felelősséggel jár. Örültem neki, és próbálom a legjobbat kihozni ebből a státuszból. Ugyanazt kell tennem, mint eddig: irányítani a többieket, jó példát mutatni és vezetni a csapatot, de ez nemcsak egy ember dolga, mind a 22 játékosnak így kell tennie.

Öt pontot szereztél hat meccsen. Mi a titka a jó szezonkezdetednek?

Nincs titok. Az egész MAC jó rajtot kapott el az Erste Ligában, csak egyszer veszítettünk a Dunaújváros ellen, amely egy jó csapat, de ott inkább magunkat vertük meg. Jól működik a kémia, szerencsére nekem is jól ment a játék – remélem, hogy ez sokáig kitart, mondjuk a szezon végéig.

Védőként te maradtál egyedül az eredeti MAC-ból. Mennyire érzed a változást magad körül?

Nem igazán gondolkodtam ezen, de valóban azon kevesek közé tartozom, akik még mindig itt vannak az első, 2015-2016-os szezonból. A vezetőség minden évben próbálja erősíteni a keretet, és ez sikerült is. Ha megnézzük, valóban vannak változások, sok fiatalnak találtak olyan csapatot, ahol több lehetőséget kapnak, a légiósok is évről évre cserélődnek, és néhány rutinos magyar játékos is, míg volt olyan, aki visszavonult. Ez normális egy csapat életében. Mindig az a cél, hogy a keret erősödjön, és magasabb szintre tudjunk lépni.

Mennyit változott a magyar bajnokság az elmúlt években?

Sokat változott a liga, a körülmények, a létesítmények, a technika. Emlékszem az első dunaújvárosi idényemre, és ahhoz képest minden megváltozott. A színvonal jóval magasabb lett, jobb légiósok szerepelnek nálunk. Még van hova fejlődni, de mindenki ezen dolgozik. Jó irányba haladunk.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV