A Ferencvárosnak győzelmi sorozatra volt szüksége ahhoz, hogy bejusson a rájátszásba és ehhez két olyan csapatot kellett legyőzniük, akik előttük álltak a tabellán – ez sikerült is nekik az elmúlt héten. Ezzel nem csak sikerült nyolcba kerülniük, de átlépték a Fehérvárt is és feljöttek a 7. helyre. Jereme Tendler a Galati elleni 9-0-s győzelemből mesterhármassal és két gólpasszal, a Brassó elleni 6-2-es győzelemből pedig négy assziszttal vette ki a részét, ezzel pedig kiérdemelte a hét játékosa címet.
A Saskatchewan tartományi Viceroyból származó játékos a junior éveit az SJHL-ben szereplő Weyburnnél töltötte, majd az American International Collegere járt egyetemre, ahol ő volt a legjobb góllövő. Miután lediplomázott, lehúzott néhány szezont kisebb ligákban is, ahol egy csapatban játszott például a magyar válogatott védőjével, Jesse Dudással is a Corpus Christinél a CHL-ben. Tendler később Angliába igazolt, ahol három szezonon át a Hullt, az utolsó évben pedig a Coventryt erősítette - ez utóbbinál egy csapatban a korábbi NHL játékos Drew Bannisterrel és Steve Goertzennel és későbbi MOL Ligás ellenfeleivel, Rory Rawlykkal, Tomas Valeckoval és Vladimir Nikirovval is. Az idei már Tendler második szezonja a Ferencvárosnál, és mindkét évben ő vezette a csapata góllövőlistáját is.
Úgy tűnik, jól ment a sorotoknak Dubekkel és Rafajjal az elmúlt héten. Te hogyan érezted?
Tudtuk, hogy a Galati hosszú út után érkezik hozzánk, ezért rájuk akartunk ugrani. Az edzőnk, Lundqvist felrázta egy kicsit a sorokat, én összekerültem Dubekkel és Rafajjal, míg Sumi máshova került, így két erős góllövő sorunk volt. Sok helyzetet sikerült kidolgoznunk, a kapusunk pedig remekül védett. Amikor elmentünk 4-0-ra, az ellenfél leeresztett, valószínűleg úgy gondolták, nehéz lesz sorozatban öt gólt szerezni ellenünk.
Hogyan sikerült ezt a formát hozni az erősebb Brassó ellen, amikor nem is tudtatok otthon játszani és technikai probléma miatt a Tüskecsarnokba kényszerültetek?
Végig teljes erőbedobással játszottunk hatvan percen keresztül. A csapategység működött, amikor kellett és elhoztuk a három pontot, ami nagy eredmény. Felhívtak minket, hogy lehet, hogy elmarad a mérkőzés, azután azt az információt kaptuk, hogy a MAC pályáján léphetünk jégre délelőtt fél 12-kor – a legtöbben úgy tíz éves korunk óta nem játszottunk ilyen korai időpontban. Végül mégis működött, hiszen szerencsére a meccs idősávjában edzettünk a szezon legnagyobb részében, így azon viccelődtünk, hogy senki nem tud legyőzni bennünket itthon. Jó volt a hangulat az összecsapás előtt. Jó volt, hogy visszakaptuk Peter Sevelát a kapuba, olyan érzésünk volt, mintha már a rájátszásban lennénk, minden működött és egyszer csak négy góllal vezettünk.
Hogyan tudjátok majd folytatni a sikerszériát az utolsó néhány mérkőzésen és a rájátszásban, ahol olyan erős csapatokkal kell majd megmérkőznötök, mint a DVTK, a MAC vagy az UTE?
Most elkaptuk a fonalat és szeretnénk ezt átvinni a rájátszásra is. Igyekszünk minél kevesebb gólt kapni és annyit lőni, mint a szezon során eddig folyamatosan. Ha egy csapatnak elkezd felfelé ívelni a teljesítménye, akkor bármi megtörténhet. Sevela visszatért a hálóba, azt nem tudjuk, kivel fogunk játszani, de nem is számít, tudjuk, hogy mindenképpen kihívás lesz. Tudjuk, hogy akármi lehet a rájátszásban, szükség lesz az emberfogásra, blokkolnunk kell a lövéseket, mélyen megjátszani a korongot, gólokat lőni és odafigyelni az apróbb dolgokra is. Idén hétmeccses sorozat lesz, ami különbözik a tavalyitól – tényleg bármi lehet a vége.
Az idei, a második szezonod a MOL Ligában és ritka, hogy egy légiós ennyit maradjon. Hogyan érzitek magatokat a családoddal Budapesten?
Az elmúlt szezont Németországban kezdtem, de félidőben eljöttem, itt viszont nagyon jól érezzük magunkat. Jól kijövök Lundqvist edzővel és azt is tudtam, hogy Juha Hietamaki vissza fog térni még egy évre. Úgy gondoltam, hogyha minden jól működik, rossz ötlet lenne kiszállni. Nagyon jó az idei szezonunk. Voltak hullámvölgyeink, de voltunk fent is és megcsináltuk a rájátszást, ezenfelül a budapesti élet is nagyon élvezhető.
Öt szezont töltöttél Angliában és egy felet Németországban. Milyen tanácsot adnál egy Észak-amerikai hokisnak, ha felmerül benne, hogy Európába jöjjön játszani?
Attól függ, hogy mit szeretnének. Ha úgy gondolják, hogy van esélyük az NHL-be bekerülni, akkor maradniuk kell otthon. Ha viszont már a harmadik-negyedik szezont töltik az ECHL-ben, akkor viszont jó ötlet ide jönni. Nehéz Észak-Amerikában, hiszen nincs túl nagy kerete a csapatoknak és mindenki igyekszik egy-egy posztot elcsípni. Akármilyen jól is játszol, semmi garancia nincs rá, hogy a következő szezonban is lehetőséget kapsz. Ezért jó lehetőség Európába jönni, utazni és azt a sportot űzni, amit imádsz. Nagyon nagy élmény számomra és nem bánom a döntésemet. Amikor hazamegyek, a barátaim azt mondják, hogy áloméletet élek, de ilyenkor azért mondom nekik, hogy az ő életüknek is vannak pozitívumai, viszont mivel mi folyton utazunk a családommal, nekünk nincs olyan stabil hátterünk. Minden szezon végén aztán mégis úgy döntök, hogy hokizok még egy évet, hiszen jól működnek a dolgok, a csapatok itt valóban törődnek a játékosokkal.
