A hét játékosa: Benk András

2017.12.20. 08:00 |

Az Újpest két győzelmet aratott az előző játékhéten az Erste Ligában, és ezzel nagyot lépett a felsőházba jutás felé. A lila-fehérek több játékosa is nagyszerű teljesítményt nyújtott, de választásunk Benk Andrásra, a DVTK elleni győztes gól szerzőjére esett, így ő lett A hét játékosa.

Az 1987-es születésű Benk András Dunaújvárosban kezdett el jégkorongozni Kercsó Árpádnál, ám mivel családjával Budapest közelében élt, így a sok utazást elkerülendő végül Újpestre igazolt. Három év után visszatért a Dunaferrhez, majd egy rövid ferencvárosi időszak után ahol 17 évesen mutatkozott be a felnőttek között. 2006-tól egy szezont a svéd Huddinge junior csapatában játszott, aztán Székesfehérvárra szerződött, és az EBEL-ben szerepelt. Legjobb idénye a 2013-2014-es volt, ekkor húsz ponttal zárt. 2016 nyarán hazatért Újpestre, és az előző szezonban 50 meccsen 49 pontot szerzett a bronzérmes csapatban. A válogatottban 2006 óta szerepel, tagja volt a két A csoportos vb-n játszó együttesnek is.

A Brassó és a DVTK ellen is nyertetek, utóbbi meccsen hosszabbításban, pedig a keretben sok a hiányzó. Hogy sikerült ilyen jó eredményeket elérni?

Nagyon fontos időszak előtt álltunk, hiszen sűrűbb lett a mezőny, több csapatot is csak pár pont választott el egymástól. Valóban sok a sérültünk, de tudtuk, hogy nyernünk kell a meccseket, mert ott szeretnénk lenni az  élbolyban, úgy érezzük, hogy oda tartozunk. Mindenki így állt hozzá a meccsekhez, ezért tudtunk öt pontot itthon tartani. Most már minden hátralévő meccs fontos, mert a felsőházban szeretnénk végezni.

Te már vezéregyéniség vagy. Ilyen nehéz helyzetben mit teszel?

Az a fontos, hogy mindenki felnőjön a feladathoz, mindenkinek többet vállaljon. A hátvédeket külön dicsérném, mert kevesen vannak, sok fiatallal, de mindenki a maximumot próbálja nyújtani. Csak így lehet pontokat szerezni, amíg vissza nem térnek a sérültek.

Újpesten ez a második szezonod. Mennyire mozogsz már otthonosan?

Élveztem az elsőt is, sikeresek voltunk, jó pár év után zártunk a dobogón újra. Az a cél, hogy folyamatosan lépkedjünk előre, és egyre jobb eredményeket érjünk el. Előfordul, hogy nem úgy alakul a szezon, ahogy szeretnénk a sérülések, távozások miatt, de a vezetőség is dolgozik azon, hogy a lyukakat betömje. Mi meg addig helytállunk legjobb tudásunk szerint. Ha kell, három sorral játszunk, de bárkit el tudunk kapni így is.

A következő meccsen a MAC ellen játszotok. Mit vársz?

Minden pont számít. Újra negyedikek vagyunk, a második helyezetthez látogatunk, de pontokat akarunk szerezni.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV