A hét játékosa: Becze Tihamér

2019.10.30. 19:15 |

Két győzelemmel folytatta szereplését a listavezető Csíkszereda az Erste Ligában. A Sportklub első csapatként ért el tíz gólt idén, majd a székely rangadót is megnyerte. Összesen négy góllal és öt assziszttal segítette csapatát a két mérkőzésen Becze Tihamér, így ő lett a hét legjobbja.

Becze Tihamér 1990-ben született Gyergyószárhegyen. Már fiatalon elhagyta Erdélyt, és a Dunaújvárosban, majd a Budapest Starsban szerepelt. 2008-ban mutatkozott be a profik között a fővárosi együttesben. 2009-ben Svédországba szerződött, a Mörruns juniorcsapatában játszott. Egy év után hazatért, és a Csíkszeredával megnyerte a bajnoki címet. Négy évig játszott a Sportklubban, majd 2014-ben ismét Magyarországra igazolt. Négy év alatt négy különböző csapatban fordult meg, és majdnem minden szezonban 1-esnél jobb volt a pont/meccs mutatója. A Miskolccal bajnok lett, aztán a Fehérvárral az EBEL-ben is bemutatkozott, bár többségében a farmcsapatban játszott. Dunaújváros következett, majd Újpestre igazolt, de idény közben ismét az Acélbikákhoz került. Tavaly nyáron visszatért Csíkszeredába, és Erste Liga-ezüstöt, román bajnoki ezüstöt és román kupagyőzelmet ért el, csapata egyik legjobbja volt. A mostani szezonban 17 meccsen már 31 pontot gyűjtött.

Játszott a korosztályos román válogatottban és három vb-n a felnőttek között is, de 2014 óta nem szerepelt a csapatban. A négy év letelte után az előző idényben bemutatkozott a magyar nemzeti csapatban, 5 mérkőzésen 1 gól a mérlege.

Remekül szerepel a Csíkszereda a bajnokságban. Minek köszönhetően kaptátok el ilyen jól a rajtot?

Jó játékosok érkeztek a nyáron, akik nagyon hamar beilleszkedtek és segítik a csapatot. Minden szempontból erősítést jelentenek, a tudásuk mellett a mentalitásuk is remek. Minden meccset komolyan veszünk, alázatosan állunk hozzá. Jól  kezdtük a szezont, a rangadókon is jól ment a játék. A DEAC ellen volt a mélypont, akkor semmi sem jött össze egyikünknek sem, de vannak ilyen meccsek is, tanultunk belőle. Még időben jött ez a figyelmeztetés. Utána újra sikerült gólerősen, eredményesen hokiznunk, és kiszolgálnunk a szurkolóinkat.

Neked is jól megy a játék, majdnem minden meccsen gólt szereztél, és láthatóan megvan az összhang Joshua Shallával.

Igen, gyorsan kialakult a kémia közöttünk, megértjük egymást a jégen. Ez könnyű, hiszen kiváló játékosról van szó, de ez a többiekre is igaz.

Tapasztalt játékosként is tudsz még tanulni új dolgokat a volt NHL-esektől?

Igen, persze. Tanulni, fejlődni mindig lehet, örülök, hogy ilyen rutinos srácokkal szerepelhetek együtt, akik ennyire alázatosak, és el lehet lesni tőlük sok mindent.

A Jason Morgan edző által képviselt észak-amerikai stílus mennyire áll közel hozzád?

Nem mondanám kifejezetten észak-amerikainak a játékunkat, az edzőnk az orosz játékosaink miatt más stílusjegyeket is beépített, és ez az elegy még hatékonyabb így. Jól működik a rendszer, mindenkinek az erősségeit emeli ki.

Jobb a mostani csapat, mint a tavalyi?

Úgy érzem, hogy igen, erősebbek, stabilabbak vagyunk. Azon dolgozunk, hogy ez a teljesítmény kitartson egész szezonban.

Nagyjából másfél kör ment le. Hogy látod az esélyeket?

Valóban kiegyensúlyozottabb lett a bajnokság, senki ellen sem lehet biztosra menni, egyik meccset sem lehet félvállról venni. A tavaly érkezett csapatok szépen fejlődnek, bennük van egy szezon tapasztalata. A Vasas ellen mi is sokáig szoros csatát vívtunk, a Hokiklub is jó légiósokat szerződtetett. Minden meccsen száz százalékot kell nyújtani, hogy meglegyen a győzelem.

Mekkora erőt adott gyermeked megszületése?

Ez egy olyan élmény, amiz szavakkal le sem lehet írni. Egy csoda! Mindig sietek haza edzések, meccsek után, hogy a családommal legyek. Sok energiát ad, úgy érzem, kiegyensúlyozottabbá váltam.

És mikor tanul meg korcsolyázni a gyermek?

Egy kis ütőt már kapott, a korcsolyázásra még várni kell, de amint lehet, természetesen megtanítom.

Néhány hete Facebook-oldaladon írtál arról, hogy megkaptad az új korcsolyádat. Mitől különleges ez és mennyit segít?

A korcsolya nem új, pár éve már ezt a lábamra gyártott verziót használom, de a penge igen. Ez egy magyar fejlesztés, az XC Blade, Makai Miklós találmánya. Olyan, mint egy síléc. A fordulásoknál veszem főleg hasznát, 10-15 százalékot hozzátesz a teljesítményhez.

Hétvégén a Dunaújváros és a Gyergyó ellen folytatjátok. Mit vársz?

Ugyanúgy kell játszanunk, ahogy eddig, olyan alázattal és harcossággal, és akkor nem lehet gond. Jó lenne két győzelmet elérni, és akkor mentálisan is nagy előnnyel mehetnénk el a szünetre.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV