A GYHK magabiztos sikerrel előzte vissza a BJAHC-ot

2023.01.03. 19:46 |

A gyergyószentmiklósiak mindhárom harmadot behúzták a székesfehérváriak ellen.

A hazai csapatban Imre Patrik helyén Györfy Tihamér szerepelt, a negyedik sorban DiDiomete visszatérése következtében Silló maradt ki. A FEHA19 keretében újból ott volt Keceli-Mészáros, Reiter Attila és Bajkó Botond, míg Farkas Botond, Salamon és az eltiltott Csollák Márkó nem kapott szerelést ezúttal, a kapukban Rinne és Márkus kezdtek.

Fejes Nándor második percben lőtt góljával indult a találkozó, majd a 15. percben Vincze Péter kaparta ki a korongot a támadó harmadban, Jalonenhez passzolt, aki remekült centerezett a magyar válogatott támadóhoz, 2-0. A folytatásban Keceli-Mészáros lőtt kapuvasat.

A második harmadot Bodó ziccere nyitotta, ám Márkus hárított. Kettős előnybe került a GYHK, ám csak a kiegészülést követően tudtak betalálni: Sárpátki húzott középre, visszaosztását követően az üresen maradt Jalonen lőtt a hálóba. Az első FEHA19 előnyből szépítettek a vendégek: Mingazov bombázott a felsőbe. 11 másodperccel később még közelebb zárkózott a farmcsapat: a hazai támadásépítés elakadt egy játékvezetőben, Keceli-Mészáros lépett ki, második szándékból átsodorta a korongot, 3-2. Egy perccel később Sárpátki szerzett korongot a támadó harmadban, ő is második szándékból volt eredményes. A 38. percben Tranca lépett ki három fehérvári gyűrűjéből, keresztpasszát Bodó értékesítette. Újabb egy perccel később az üresen maradó Sylvestre alakította 6-2-re az állást.

A harmadik felvonás elején a második vendég emberelőnyből Orban szerzett hátrányos gólt, majd Bodó már egyenlő létszám mellett növelte tovább a gyergyói előnyt. A kilencedik gyergyói találatot egy mattig játszott akció eredményezte, Haaranen volt a gólszerző. A 48. percben kihasználta harmadik előnyét a FEHA19, Zohovs húzta be a korongot közelről. A hajrában DiDiomete a kapuba fejelt egy felpattanó korongot, de azt szándékos mozdulat miatt érvénytelenítették a játekvezetők. A GYHK 9-3-ra legyőzte a FEHA19-et, és átmenetileg visszaelőzte a BJAHC-t a tabella élén.

Nyilatkozatok

Szilassy Zoltán, vezetőedző, Gyergyó: „Jobb lett volna nem látni ezt a mérkőzést, nyilván az eredménynek örülünk, de annyi hülyeséget csináltunk, hogy az elképesztő. Ez most még belefér, de tíz meccsen belül vagyunk a rájátszásig, és nem akkor kell megnyomni a playoff-gombot, amikor az indul, hanem már most. Akkor lesz egy csapat jó, ha 0-0-nak megfelelően hokizik akár ötgólos előnynél is. Védekezésben nem voltunk túl jók, a mérkőzés alakulása azt hozta, hogy a fókuszunk nem ott volt, ahol lennie kellett volna. Nyilván szép gólokat lőttünk, amiért elismerés illeti a fiúkat, de a közeljövőben nem így fognak alakulni a meccsek. Fontos, hogy ne rögzítsük a rossz dolgokat a jövőre nézve."

Anatoli Bogdanov, vezetőedző, FEHA19: „Mindig, amikor idejövünk, az igazából a csapatunk karakterének a tesztje: fiatal játékosaink vannak, akiknek meg kell mutatniuk, hogy készen állnak a kihívásra. Az első harmadban ez sajnos nem igazán működött, puhák voltunk, szembe kellett néznünk a ténnyel, hogy kemény esténk lesz. A második harmadra kicsit izgalmasabbá tettük a meccset, jól játszottunk emberhátrányban, és azt a karaktert mutattuk, amelyre szükségünk volt. Feljöttünk 3-2-re, aztán olyan gyerekes hibákat követtünk el, amelyek újfent háromgólos előnyhöz juttatták az ellenfelet, és vége lett a mérkőzésnek. Összességében sok mindenen kell dolgoznunk, sokat kell tanulnunk, a legfontosabb pedig az, hogy nem jégkorongozhatsz úgy, ha nem mutatsz karaktert. Ha félsz attól, hogy hibázol, hogy elveszíted a mérkőzést, az nem vezet jóra, ha pedig a teljes képet nézzük, akkor minden mérkőzésen ki kell tenni a szívünket a jégre. Keményen kell játszani, ez az egyetlen módja, hogy sikeres legyen a csapatunk."

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV