A Fradi nyert a derbin, megint ráadásban győzött a MAC HKB

2020.11.15. 23:00 |

Ahogy az előző idény alapszakaszában, ezúttal is egy gól döntött az FTC és az UTE csatáján. A Dunaújváros ismét hátrányból állt fel, de nem tudott győzni a Tüskecsarnokban.

FTC-Telekom–UTE 5-4 (3-1, 1-2, 1-1)   

A vendégeknél visszatért Benk, de Varga Arnold sérülés miatt kihagyta a derbit. Lehetőséget kapott a szombaton igazolt tapasztalt csatár, Mario Michel Lamoureaux is. Az amerikai játékos a nyolcadik percben meg is szerezte a vezetést, miután a tétovázó Sarciától korongot szerzett. A Fradi gyorsan egyenlített, Roczanov az újpesti védelem hibáját használta ki. Aztán fél percen belül kétszer volt eredményes a hazai együttes. Először, még emberhátrányban Kulmala lőtte be Hajós passzát egy gyors akció végén, majd Pavuk bombázott a rövid felsőbe.

A második harmad három emberelőnyös gólt hozott. Először Just csökkentette a különbséget, majd Tóth Adrián kotort be egy kipattanót. Bodó a 35. percben aztán újra egyre csökkentette az UTE hátrányát.

A fordulást követően megint két góllal ellépett a Ferencváros, Hodgman tette bele az ütőjét Tóth Gergely távoli lövésébe. A zöld-fehérek egy kettős hátrányt is kivédekeztek, de az Újpest az 53. percben újra zárkózott, Vorobjev középre adása Némethről került a hálóba. A folytatásban mindkét kapus jól védett, a Fradi pedig a hajrában taktikusan megőrizte előnyét, ezzel megnyerte a szezon első derbijét.

Az FTC pontszámban utolérte a DEAC-ot, és így készülhet az erdélyi túrára. Az UTE kedden a debreceniekkel játszik.

Nyilatkozat

Fodor Szabolcs, vezetőedző, FTC-Telekom: „Abszolút javuló tendenciát mutatunk az elmúlt mérkőzésekhez képest. Az első 15 perc nem igazán tetszett, utána viszont összeszedtük a játékunkat, és jól küzdöttünk. A második játékrészre nagyon jól jöttünk ki, megint emberhátrányban kaptunk két gólt, de öt az ötben már alakul a játékunk. Még mindig nem tudjuk hatvan percig a legjobbunkat nyújtani, de alakulnak a dolgok. A speciális játékunk is fejlődött, bár mind az előnyön, mind a hátrányon dolgoznunk kell még azért.”

 Virág Csaba, vezetőedző, UTE: „A harmadik harmadra azért kijött, hogy a kulcsembereink közül sokan még csak az első-második meccsüket tudták játszani a szezonban az ismert helyzet miatt. Már nem voltunk olyan élesek, nem úgy mentek a lábak, ahogy kellett volna. Hiába lőttük meg a negyedik gólunkat, amivel újra felzárkóztunk egy gólra, nem tudtuk olyan nyomás alá helyezni a Ferencvárost, ami kellett volna az egyenlítéshez. Még mindig szükségünk van egy kis időre, de voltak pozitív jelek, amikre bőven lehet építkezni.”

MAC HKB Újbuda-Dunaújvárosi Acélbikák 4-3 (2-1, 1-1, 0-1, 0-0, 1-0) – szétlövés után

A listavezető nagyszerűen kezdett, Sofron és Nagy Krisztián góljával bő 13 perc után ellépett, de a vendégek előbb Szappanos góljával szépítettek, majd a második harmad elején Nilsson egyenlített is. A vezetést viszont újra a MAC HKB szerezte meg, Garát volt eredményes fórból. A 33. percben büntetőt lőhetett a DAB, miután Csollák tenyerelt rá a korongra, de Dansereau nem élt a lehetőséggel.

Az Acélbikák hajtottak az egyenlítésért, és ez az 55. percben, harmadbeli második emberelőnyükből össze is jött: Mazurek köszönt be Bálizsnak.

A ráadásban a MAC HKB állt közelebb a győzelemhez, sőt, csak a hazaiaknak volt kaput eltaláló lövések, de nem tudtak gólt szerezni. A büntetőket a fővárosiak lőtték jobban, Orban és Sofron is betalált, a másik oldalon csak Dansereau volt eredményes, így a listavezetőé lett a plusz pont.

A MAC HKB legközelebb egy hét múlva játszik a tervek szerint, a DAB pedig Erdélyben szerepel majd.

Nyilatkozat

Kangyal Balázs, vezetőedző, MAC HKB: „Csalódott voltam a saját teljesítményünk miatt. Nem annyira tetszett, amit láttam – függetlenül attól, hogy nyertünk, hiába ez a legfontosabb a ligában. Nem vagyok maradéktalanul elégedett. A lövésszám megfelelő volt, de a hatékonyságon el kell gondolkodni. Valamiért nem tartunk ott, ahol kellene. Az ellenfélnek sok helyzete, a kapusunk megint kimagasló teljesítményt nyújtott. Hiába beszéltük meg, nem tudtunk megúszni egy harmadot felesleges kiállítás nélkül, és azt az ellenfél meg is büntette. A hoki igazságos sport. Próbálunk fejlődni meccsről meccsre, és igyekszünk jövő vasárnap a legjobb formánkat, a legszebb arcunkat mutatni.”

David Leger, vezetőedző, Dunaújváros: „Szoros meccseket tudunk már játszani. Voltak nehézségeink, de egy kiváló csapattal játszottunk, és a mi együttesünk is jobbá vált a mai találkozónak köszönhetően. Az öt az öt elleni játékra kell fókuszálnunk.”

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV