A Fradi győzött Dunaújvárosban

2024.01.23. 20:34 |

Az Acélbikák a végjátékig szorossá tették a mérkőzést.

Az FTC-Telekomnál Nagy Kristóf védett, míg a mezőnyjátékosokat tekintve Crespi és Turbucz helyett Boros és Tóth Adrián került be a meccskeretbe. A DAB-nál Kovács Dávid kapott lehetőséget, míg a második csatártrióban Sillanpää helyett Pinczés szerepelt. A meccsbe jól álltak bele a hazaiak, a nyitó felvonás elején főleg a Fradi kapusának akadt dolga, aztán a harmad közepére magukra találtak a vendégek és megdolgoztatták Kovácsot. A 13. percben eljött a mérkőzés első emberelőnye, az Acélbikák játszhattak öt a négyre, aztán fordult a kocka egy támadó harmadbeli szabálytalanság után. A zöld-fehérek éltek a fórral, Brady zárta sikerrel a korongjáratást (0-1). A pörgős játékrészről sokat elmond, hogy kevesebb mint fél óra alatt telt le a húsz perc.

A második harmad elején emberelőnybe kerültek az Acélbikák, nem tudtak érdemben felállni a vendégek harmadában. A Fradi a kibekkelt hátrány után kőkeményen megbüntetett egy újvárosi védelmi hibát: az egyik kapu mögötti hazai játékos rossz helyre passzolt, ezt Kestilä köszönte szépen és egy fonáklövéssel gólra váltotta (0-2). Tíz másodpercre rá megint eggyel kevesebben voltak a zöld-fehérek, ez a fór sem hozta meg az első DAB-találatot. A mérkőzés felénél Lorraine közel járt a szépítéshez egy keresztpassz után lövésnél, ám Nagy átért a korongra és védett, viszont a Fradi kapusa a 34. percben már tehetetlen volt, amikor Svars lövésébe Károly beleért, aki ezzel megszerezte pályafutása első Erste ligás gólját (1-2). A dunaújvárosi találata felpörgette a meccset, fokozták a tempót a csapatok. A játékrész végén eljött a második ferencvárosi emberelőny, a fehér mezesek felálltak öt a négyre, Kovács mindegyik próbálkozást védte.

A harmadik húsz perc ferencvárosi góllal indult, a felvonás 78. másodpercében LaPorte lőtte el a pakkot Kovács botos kesztyűje mellett (1-3). Nem sokra rá jöhetett volna egy Szabó–Turcotte bunyó, ám a játékvezetők közbeléptek. A 45. minutumban Nagy bravúrral fogott egy újvárosi szólót, egy perccel később már tehetetlen volt, Szalma váltotta gólra a kapu mögül érkező passzt (2-3). A harmad közepén emberelőnyben támadhatott az egyenlítésért a DAB, eredménytelenül. Öt és fél perccel a vége előtt visszaállt a kétgólos differencia, egy ferencvárosi kontra végén Brady centerezését Kulmala tette be a kapuba (2-4). Alig több mint fél perc múlva még látványosabb gólt szerzett a Fradi: Németh fonákkal, fordulatból tette LaPorte elé a pakkot, aki értékesítette a ziccert (2-5).

A Fradi 5-2-re nyert, mindkét csapatra a BAUER Magyar Kupa Final Four vár szombaton és vasárnap.

Dunaújvárosi Acélbikák–FTC-Telekom 2-5 (0-1, 1-1, 1-3)

Niko Eronen vezetőedző, DAB:

„Az első harmadban mindkét csapat kivárt, hogy mi történik ma, s milyen meccs is lesz ez, és bár megvolt a lehetőségünk emberelőnyből, ők voltak azok, akik egyből kihasználták a fórt, amikor megkapták az első előnyt. A második harmadban úgy éreztem, mindkét csapat elkezdett játszani, lerúgták a rozsdát a játékosok a lábukról, míg a harmadikban megvoltak a lehetőségeink, visszajöttünk egy gólra, de egy nagyon könnyelmű hibát követtünk el a negyedik gól előtt. Túl izgatottak voltunk a támadó harmadban, elvesztettük a helyünket, megnyitva nekik a lehetőséget egy kettő az egyes helyzetre, majd jött egy korongeladás, s ezt követően éreztem, hogy innen már túl nehéz lesz visszajönni. Végre lesz pár napunk pihenni és felkészülni, sok meccset játszottunk két hét alatt, de jól kell töltenünk ezt az időszakot, s biztosnak kell lennünk abban, hogy fizikálisan és mentálisan is készen állunk majd a szombati kihívásra, most már ez a legfontosabb számunkra.”

Fodor Szabolcs vezetőedző, FTC:

 „Nem volt ez ennyire sima, sokáig szoros volt a meccs. Sosem egyszerű itt játszani és ez ma is ugyanígy volt, de szerencsére 3-2 után egy kicsit meg tudtunk újulni, és ott sikerült még két gólt lőni. Nagyon fontos pontokról volt szó, ezért nagyon örülünk, hogy sikerült a három pontot hazavinni. Nem tökéletes még a játékunk, s bár jövünk ki a hullámvölgyből, még nem tartunk ott, ahol a hullámvölgy előtt voltunk. Az már jó, hogy nincs annyi nagy hibánk, mint korábban. A helyzeteinket is végre be tudtuk ütni, s mindig tudtunk plusz egy gólt szerezni, amikor ránk jött az Újváros, ez adott egy magabiztosságot ahhoz, hogy a végére ne legyünk olyan görcsösek.”

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV