A DVTK Lövei-duplával verte a Coronát

2023.01.22. 20:21 |

A miskolciak legyőzték a brassóiakat, így komoly lépést tettek a harmadik hely megszerzése felé.

A brassóiak a négy eltiltottjuk miatt ezúttal csak 16 mezőnyjátékossal tudtak kiállni, míg a miskolciak négy csatársorral és három bekkpárral álltak fel. A csapatok pörgős játékot vittek a jégre, az első nagyobb lehetőség az ex-DVTK-s Valchar előtt adódott. A találkozó 12. percéig parádéztak a kapusok, ám ekkor pont az előbb is említett Valchar villant, amikor Sweeney megkerülte a miskolci kaput, majd a centerezését a brassói 22-es bekotorta (0-1). A nyitó harmad vége felé fokozódtak az indulatok, Ritót és Garciát nehezen választották szét a játékvezetők. A szünet előtt 41 másodperccel eljött az első kiállítás, ugyanis a brassóiak kilőtték a korongot.

A második játékrész áthúzódó Jegesmedvék-fórral indult, tűz alá vették Toth kapuját, de nem tudtak egyenlíteni. A kiegészülés utáni percekben lendületben maradtak a piros mezesek, a fölény a 35. percben érett góllá, amikor Lövei bekotorta a korongot Toth kapujába (1-1). Akárcsak az első felvonásban, a középsőben is a végén jött egy kiállítás, ezúttal a vendégek játszhattak öt a négy ellen.

A harmadik harmadban is nyílt játék zajlott, ebből a Jegesmedvék jöttek ki jobban: Berdnyikov lövését először még blokkolták, aztán viszont kiszorított helyzetből meglepte a brassói kapust (2-1). Nem sokkal később Szirányi és Kóger keresték egymással a kapcsolatot, mindketten kisbüntetést kaptak. A speciális játékhelyzet a hazaiaknak kedvezett, ugyanis Vas lövését nem tudta fogni Toth, a kipattanóra pedig Lövei ért oda a leggyorsabban (3-1). Négy perccel a vége előtt emberfórba került a Corona, nem élt a lehetőséggel, aztán lehozta a kapusát, ami arra volt jót, hogy Kulesov egy üres kapus góllal beállítsa a végeredményt.

A DVTK Jegesmedvék 4-1-re nyertek, nagy lépést tettek az ellenfélválasztást érő harmadik hely megszerzése felé, kedden a BJAHC-hoz utaznak. A Corona Brasov lejátszotta utolsó idegenbeli meccsét, csütörtökön a FEHA19-et fogadja utolsó előtti alapszakaszmeccsén.

Nyilatkozatok

Tokaji Viktor (vezetőedző, DVTK Jegesmedvék): "Minden a forgatókönyv szerint alakult ezen a meccsen. Számítottunk rá, hogy nekünk fognak esni, de nagyon jól megoldottuk a feladatot. Az első harmadban nekik több lehetőségük volt, de szépen fokozatosan átvettük a kezdeményezést, a második harmad már teljes mértékben a miénk volt. Nem adtunk nekik sem teret, sem időt, rengeteg helyzetet kidolgoztunk. Tudtuk, hogy az első találatunk után megtörhetjük őket. A harmadik harmad első hat-hét perce egyenlő erők küzdelme volt, majd a frissességünk a mi irányunkba döntötte el a meccset. Nagyon örülök a három pontnak és annak, hogy a legutóbbi két meccsen nyújtott teljesítményünk kifejezetten jól nézett ki. Az apró részletekben sokat léptünk előre, bízom benne, hogy ez tovább folytatódik."

Strenk Hunor (másodedző, Corona Brasov): "Nagyon jól kezdtük a meccset, az első öt percben három vagy négy ordító gólhelyzetünk is volt. Az volt a játéktervünk, hogy megpróbáljuk minél kevesebb gólon tartani az ellenfelet és minél többször váratlan szögből kapura lövünk. Utóbbit kicsit hiányoltuk főleg a második és harmadik harmadban. A meccs második felében érződött, hogy rövid volt a padunk és fontos játékosok hiányoztak."

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV