A DVTK is negyeddöntős

2022.02.25. 20:59 |

Másodszor is győztek Győrben a Jegesmedvék, így megnyerték a párharcot.

UNI Győr ETO HC-DVTK Jegesmedvék 2-5

Az első harmadban nagy fölényben voltak a miskolciak, és sok helyzetükből kettőt gólra is tudtak váltani: előbb Galajda Zsombor saját kipattanóját váltotta gólra, majd emberelőnyben Miskolczi Márk lépett ki, és lőtte be a ziccert.

A második harmadban is a DVTK irányította, és újabb két góllal növelte vezetését. Walker egy szépen kivitelezett akció végén talált be, majd Galajda második gólját szerezte. A Győr Odnoga góljával szépített.

Az utolsó felvonásban egy védelmi hiba után Walker volt eredményes, a hajrában Odnoga emberelőnyben még gólt szerzett, így alakult ki a végeredmény.

A párharcot 3-1-re nyerte a miskolci csapat.

Nyilatkozat

Ladányi Balázs vezetőedző, Győr: „Sokkal többet kaptunk a csapattól, mint amire vártunk a párharc előtt, a Miskolc a párharc közeledtével megerősítette csapatát, minket a körülmények gyengítettek. Nekünk már annak örülni kellett, hogy a fiúk felállnak a kékvonalra korcsolyában és nem papucsban. És innentől kezdve, hogy 4-ből 3 meccsen volt sanszunk és csak utolsó lett ilyen sima és tartottuk magunkat, minden elismerésem a csapaté, de a lényeg az, hogy elsősorban annak kell örülnünk, hogy egyáltalán felálltak és felvették a mezt. Köszönöm!”

 

Tokaji Viktor, vezetőedző, DVTK: „Nagyon boldog vagyok, hogy az elsődleges célunkat sikerült elérni és megnyertük ezt a párharcot. Nem volt könnyű meccs, ahogy a párharc többi meccse sem volt az. Most először fordult elő ebben a párharcban, hogy komolyabb előnyt tudtunk kiépíteni, majd a folytatásban okosan játszottunk. Lépésről lépésre haladtunk a helyes úton, ezáltal magabiztosabbak lettünk és nem adtunk esélyt az ellenfélnek a felzárkózásra.”

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV