A DEAC nyerte a rangadót

2018.12.19. 22:40 |

Hetényi Zoltán ismét remekelt, így a DEAC az idényben először legyőzte a Ferencvárost. Nyert az UTE, a Fehérvári Titánok és a Vienna Capitals is az Erste Liga legutóbbi játéknapján.

DEAC–FTC-Telekom 5-3 (1-1, 0-1, 4-1)

A nap meccsén az első tíz perc egy-egy kiállítást hozott, de ezzel egyik csapat sem tudott élni. Jó tempójú volt a játék, sok lövéssel, ám a kapusok is remekül védtek. A 12. percben egy korongszerzés után a Fradi került előnybe Brett Switzer révén, de 13 másodpercig tartott az öröm, a hazaiak Salló Barna góljával egyenlítettek.

A második felvonás elején az FTC nagy elánnal játszott, és a negyedik percben Marcus Perrier ismét megszerezte a vezetést a zöld-fehéreknek. Majdnem ismét gyorsan válaszolt a DEAC, de két nagy lehetőséget is kihagyott. Feszült volt a hangulat, Nagy Gergő és Hugo Turcotte verekedett össze, majd a harmad végén is volt egy tömegjelenet.

Az utolsó játékrészben is az FTC dominált, de Hetényi Zoltán nagy napot fogott ki, emberelőnyben sem tudtak neki gólt lőni. Az 50. perctől pedig a hazaiak periódusa következett: Jiri Behal egyenlített, majd a volt ferencvárosi Németh Attila gyorsan kihasználta a fórt, így máris a DEAC vezetett. A Fradi nagyon nyomott, de a debreceniek szerezték az újabb gólt is, Vlagyiszlav Kulesov is betalált. Erre még tudtak válaszolni a vendégek, és Braden Walls találata visszahozta a reményt. Főleg, hogy emberelőnybe került a Fradi, és Arany Gergely is lement, így 6 a 4 ellen támadtak a fővárosiak, de Hetényi kiválóan védett. Sőt, három másodperccel a vége előtt Turcotte üreskapus gólja mindent eldöntött.

A DEAC sorozatban harmadik meccsét nyerte meg, és először tudott győzni az FTC ellen idén. A ferencvárosiak pedig a vereséggel maradtak a második helyen.

Nyilatkozatok

David Musial, vezetőedző, DEAC: „Ugyanúgy jöttünk ki, mint a többi meccsre. A győzelem a csapatmunka érdeme. Az első harmad nagyon jó játékot hozott, a másodikban volt egy kis gond, de a helyzetek megvoltak, csak nem sikerült a kaput megtalálni. A harmadik harmadra úgy jöttünk ki, hogy a házunkat védjük és menjünk előre azokkal a taktikai elemekkel, amiket megbeszéltünk.”

Fodor Szabolcs, vezetőedző, FTC: „Olyan volt ez a meccs, mint a korábbiak a DEAC ellen. Tudtuk, hogy nagyon jó kapus áll az ellenfél kapujában, sok lövés kell ahhoz, hogy megverjük őket. Többet lőttünk kapura, de Hetényi Zoli megint nagyokat fogott, meccsben tartotta a csapatát. A DEAC-nak bementek olyan lövések, amik korábban nem mentek be ellenünk, és ezzel meg tudták nyerni a meccset.”

Dunaújvárosi Acélbikák–UTE 2-3 (1-2, 1-1, 0-0)

A találkozót a vendégek kezdték erősebben, az első percekben többször is megdolgoztatták Garbacz Máté kapust, ám vezető találatukhoz kellett egy komoly hazai megingás, mert az ötödik percben emberelőnyben adta el saját kapuja előtt a korongot a DAB, s ezt Kocsis büntette – a gólpasszt az új igazolás, az ex-NHL-es David Brine adta. Igyekeztek magasabb sebességi fokozatba kapcsolni a hazaiak, ám Jaakko Turtiainen nem tudott élni a ziccerrel, majd az ebből adódó kakaskodás után jött egy páros kiállítás, melyből Varga Arnold már kétgólosra növelte az UTE előnyét. Az első felvonás hajrájában Hüffner Adrián emberelőnyből szépített.

A második felvonást emberfórban kezdte az UTE, ám Peter Huba miatt kiegyenlítődött a létszám, és egy megszerzett koronggal Turtiainen egyenlített Duschek Dávid lába között betalálva. A vendégek egymás után háromszor is emberelőnyben játszhattak, és a harmadikat kihasználták, ismét Kocsis volt eredményes. Ez a harmad sem múlt el kakaskodás nélkül, többen is kiállítást kaptak.

Az utolsó felvonásban többet próbálkozott a DAB, de az újpesti csapat stabil védekezését nem tudta feltörni. A hajrában a kapuvasat találták el a hazaiak, aztán egy rossz csere miatt emberhátrányba kerültek, így pedig az utolsó két percet már nem tudták megnyomni. Az UTE harmadszor is legyőzte az Acélbikákat, megerősítve ezzel ötödik helyét, míg a DAB maradt a hetedik.

Nyilatkozatok

Corey Bricknell, vezetőedző, Dunaújváros: „Nagyon elegem van a vesztes meccsekből, és abból is, hogy mindig ugyanazokat a kifogásokat hallom. Itt az ideje, hogy felkeljünk és elinduljunk. A meccsen, ha elvesszük az első harmad első 15 percét, akkor szerintem egy jó, vagy inkább átlagos meccset játszottunk. Egy átlagos meccs ennyit ér, nekünk kiemelkedő kell. A kiemelkedő teljesítmény pedig az öltözőben kezdődik, az edzéseken és az edzőteremben. És ha mindezt beletettük volna a ma esti meccsbe, akkor más lett volna a végeredmény, a mi javunkra, ebben biztos vagyok.”

Szilassy Zoltán, vezetőedző, UTE: „Azt gondolom, keményebben dolgoztunk ma, mint a Dunaújváros. Volt két felelőtlenül eladott korong, amiből két ajándék gól született. Nagyon tetszett a harmadik harmad, akkor játszottunk a legjobban, szemre is tetszetős játékot produkáltunk. Amivel nagyon elégedett vagyok, hogy mindhárom játékszituációban, előnyben, hátrányban és egyenlő létszám mellett is betaláltunk. Nagyon fontos három ponttal távozunk ma este.”

Fehérvári Titánok–Schiller-Vasas HC 2-0 (1-0, 0-0, 1-0)

Sorozatban harmadik meccsét nyerte meg a fehérvári együttes. A Titánok már a 6. percben vezetést szereztek James Lewis megpattanós lövésével, aztán a második felvonásban többet lőtt kapura a Vasas, közel állt az egyenlítéshez, de Gyenes Dávid jól állta a rohamokat.

Az utolsó felvonás elején Kiss Patrik megduplázta a vezetést, az előkészítő Lewis volt. A Fehérvár a hajrában is fölényben játszott, de a Vasas kapusa, Tóth Károly is jól védett.

Sorozatban harmadik meccsét nyerte meg a fehérvári együttes. A Vasasban szerepelt a MAC-tól kölcsönkapott válogatott védő, Garát Zsombor is, aki sérülése után először lépett jégre.

Nyilatkozatok

Kiss Dávid, vezetőedző, Fehérvári Titánok: „Természetesen elégedett vagyok. Megmondom őszintén, kicsit tartottam attól, hogy a hosszú kihagyás, a két hét válogatott szünet kizökkent majd minket az utóbbi idők jó játékából, de az első harmadban ebből semmit nem láttunk, úgy gondolom, hogy ott teljes mértékben kontrollálni tudtuk a játékot. A második harmadban egy kicsit felvettük az ellenfelünk stílusát, mi is passzívvá váltunk, de szerencsére ezt a harmadik harmadra levetkőztük. Most először játszottunk olyan mérkőzést a szezonban, ahol nem kaptunk gólt, ennek természetesen örülünk.”

Ladányi Balázs, vezetőedző, Vasas: „A mi csapatunk egyelőre nem a támadópotenciálról híres, nem ebben vagyunk a legerősebbek. Úgy érzem, nehezen jöttünk bele a játékba a válogatott szünet után, régen volt meccsünk, így az első harmadba nehezen rázódtunk bele. Ezután produkáltunk egy jó harmadot, amiben nem sikerült gólt lőnünk, ha ott betalálunk, lehet, hogy másképp alakult volna a vége, de lőtt gól nélkül nem lehet meccset nyerni.”

EV Vienna Capitals II–Hokiklub Budapest 5-1 (1-1, 1-0, 3-0)

A 7. percben a vendégek szereztek vezetést Szappanos Dávid révén, de aztán a többet próbálkozó bécsiek fordítottak és fokozatosan megléptek. A Capitals a harmadik harmad elején bő öt perc alatt háromszor is betalált, ezzel eldöntve a meccset. A hazaiaknál Fabio Artner és Sascha Bauer is duplázott. A végén elszabadultak az indulatok, mindkét csapatból ketten kaptak végleges kiállítást.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV