A DAB nyerte a megyei rangadót

2017.11.20. 23:51 |

A Dunaújvárosi Acélbikák csapata 2-0-ra nyert Fehérváron az Erste Ligában, a kapus Duschek Dávid remeklésének is köszönhetően.

A Dunaújvárosban sérülés miatt nem játszhatott Koitmaa, Mestyán és Léránt sem. A hazaiak kezdtek aktívabban, Duscheknek már az első percben védenie kellett. A Fehérvár gyorsan emberelőnybe került, de ezzel nem tudott élni. A DAB a harmad közepére lendült játékba, és egy kiállítás során megmozgatta Kornakkert, amikor pedig már a kapus sem tudott védeni, ott volt a kapuvas. Mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, de az első játékrész nem hozott gólt.

A folytatásban is főként a Titánok veszélyeztettek, ám minden helyzet kimaradt, Duschek ihletett formában védett. A 32. percben, amint kiegészültek a vendégek, megszerezték a vezetést: Odnoga keresztpasszát Silló Arnold lőtte be. A DAB az utolsó percben növelte előnyét: Nagy Márk szerzett korongot, majd Odnoga elé játszott, aki kapásból nem hibázott.

A harmadik felvonásban nagy erőket mozgósított a Titánok gárdája azért, hogy visszajöjjön a meccsbe, de Duscheken nem tudtak kifogni. A túloldalon Kornakkernek is többször bravúrt kellett bemutatnia. A hajrá izgalmasan alakult. Úgy tűnt, szépítenek a hazaiak, ám Kiss Patrik gólját nem adták meg, mert előzőleg Schoenmakers magasra emelt bottal próbálkozott. Kóger István az 57. percben lehozta kapusát, és bár beszorította ellenfelét a Fehérvár, nem tudott betalálni.

A győzelemmel a Dunaújváros elhúzott a fehérváriaktól, és egy pontra megközelítették a hatodik helyezett Brassót az Erste Liga tabelláján.

Fehérvári Titánok-Dunaújvárosi Acélbikák 0-2 (0-0, 0-2, 0-0)

Nyilatkozat

Kóger István, Fehérvár: „Az első és a harmadik harmadban jól játszottunk, fegyelmezettebbek voltunk, nem kaptunk kiállításokat. Sok helyzetet kidolgoztunk, de sajnos nem tudtunk betalálni. A meccset a második játékrészben buktuk el, amikor támadóharmadban elkövetett szabálytalanságokkal hoztuk nehéz helyzetbe magunkat. Sok energiát mozgósítottunk azért, hogy vissza tudjunk jönni a meccsbe, ám nem mentek be a helyzeteink.”

Jason Morgan, Dunaújváros: „Kissé rozsdásak voltunk a meccs elején a hosszú kihagyás miatt, de a második harmadban már egyre inkább felvettük a ritmust, s a harmadik sorunk jó teljesítményével, valamint Duschek védéseivel végül sikerült megnyernünk a találkozót.”

(Fotó: Fehérvári Titánok)

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV