A DAB elvitte a három pontot Újpestről

2023.12.03. 19:20 |

A dunaúvjárosiak az elvesztett matinémeccs másnapján javítottak a lila-fehérek otthonában.

Az UTE erősen foghíjas kerete tovább fogyatkozott, a pénteki derbihez képest Kyle Just és Tornyai sem tudta vállalni a játékot, a lilák így öt védővel, mindössze tizenegy felnőtt korú mezőnyjátékossal álltak ki a mérkőzésre, a vasak között Sági Máté kezdett. A vendég Dunaújváros ugyanabban a sorösszetétellel érkezett a Megyeri útra, mint amivel egy nappal korábban vereséget szenvedett Jászberényben, ám ezúttal Tóth Balázs kapta meg a kezdőkapus szerepét.

A találkozó gyors hazai góllal indult, Kovács Sebestyén szerezte meg idei első gólját, a meghirdetett jótékonysági akció keretein belül érkeztek is a plüssállatok a jégre. Az újrakezdést követően a gólszerző Kovácsot találta arcon egy ütő, a játékvezetők Sziszakot látták tettesnek – mások szerint saját csapattárs volt a vétkes –, mindenesetre az ukrán hátvéd 2+2 percet pihenhetett. Ebből az emberelőnyből még nem tudta növelni a vezetését az UTE, a 9. percben Strenk kisbüntetéséből már igen: egy kapu előtti kavarodást követően Nádasy tisztázta ki a korongot a hosszú oldalon álló Kiss Patriknak, a gólerős támadó kapásból a kapuba lőtt, 2-0. Kisvártatva a DAB is hozzászólt a mérkőzéshez: bizonytalankodtak a hazaiak a saját harmadukban, az Acélbikák lecsaptak, Elomaa hátraadott korongja egy ütő alatt elsuhant, az érkező Blomberg nagy gólt ragasztott a hosszúba. Az első játékrész végén kimaradt egy újabb hazai előny.

A 24. percben egyenlítettek a dunaújvárosiak: Svars volt eredményes idén már harmadszor. Nyílt sisakos küzdelem vette kezdetét, a kapuk felváltva forogtak veszélyben. Pokornyi csak szabálytalanul tudta megakadályozni a harmadik újvárosi gólt, a megítélt kiállítással nem tudott élni a DAB. Ami nem ment előnyből, az a 37. percben összejött egyenlő létszám mellett: Ödman lekészítését Koskinen lőtte rá, a korong becsorgott Ságiról, 2-3. A harmadot Ewanyk kisbüntetése zárta.

A 45. percben Dostálek tartotta meg a korongot a támadó harmadban, kapura emelt, a ketrec előterében talán Nemes még beleszúrt, sorozatban a negyedik találatukat szerezték a vendégek, 2-4. Újabb újpesti kiállítás alatt eldönthette volna a mérkőzést a DAB, ám Kiss Patrik egy kontratámadást végigvitt egyedül, egy csellel megkerülte védőjét és mattolta Tóth kapust, emberhátrányban zárkózott az UTE, 3-4. Nem sokáig örülhettek a hazaiak, a kiegészülést követően Szalma tartotta meg a pakkot a támadó harmadban, Varga lágyan középre tette, Dostálek lekezelte es közelről visszaállította a kétgólos differenciát, 3-5. A folytatásban nem volt meg a kellő erő az Újpestben a felzárkózásra, üres kapura Sillanpaa állította be a végeredményt.

A Dunaújváros 6-3-as győzelmével lezárta hatmeccses vereségszériáját, legközelebb csütörtökön Brassóban játszanak. A sorozatban harmadik mérkőzését elbukó Újpest egy hét múlva vasárnap a DEAC-ot fogadja.

UTE–Dunaújvárosi Acélbikák 3-6 (2-1, 0-2, 1-3)

Niko Eronen, vezetőedző - DAB

"Talán az elején egy kicsit nehezen rázódtunk bele a meccsbe, és könnyű gólokat adtunk az Újpestnek. Ezt követően felébredtünk, és beleugrottunk a mérkőzésbe, extra öröm számomra, hogy úgy folytattuk a második harmadot, ahogy az elsőt befejeztük. Ma végre beérett a kemény munka, és siker lett a jutalom. A záró harmadban egy kicsit lelassultunk, és a védekezésre fordítottunk nagyobb hangsúlyt, de így is ezen a héten már a második jó meccsünket játszottuk, jó érzés így várni az erdélyi túrát."

Markus Juurikkala, vezetőedző - UTE

"Először is gratulálni szeretnék a Dunaújvárosnak, megérdemelten nyertek. Ma este a következetesség hiányzott a teljesítményünkből. Pénteken nagyon jó meccset játszottunk, de végül kikaptunk, ma pedig ugyanúgy megadtuk a srácoknak a bizalmat, ez most ennyire volt elég. Sok a hiányzónk, de ilyen a sport, remélhetőleg nemsokára lesz visszatérőnk is. Ettől függetlenül csapatszinten mindenképp javulnunk kell."

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV