A címvédő Sportklub legyőzésével indította erdélyi túráját a DVTK

2022.10.07. 19:58 |

A vendég miskolciak Razumnyak mesterhármasával túlórában győzték le a bajnokot egy fordulatos harmadik harmadot hozó összecsapáson.

A hazai kapuból Adorján nézett farkasszemet korábbi csapattársaival, a túloldalon Voris foglalta el helyét a vasak előtt. A miskolciak alapembere, Kevin Wehrs térdsérülése miatt továbbra sem tudott a vendégek rendelkezésére állni, el sem utazott az erdélyi túrára, helyette az U21-es csapatból felhívott Maxim Petkov kapott lehetőséget, az Erste Ligában debütáló fiatal szlovák bekk a negyedik sorba volt beírva.

Unalmas első negyedóra végén Rokaly Norbert szép góljával szerezte meg a vezetést a Sportklub. A meccs első kiállítása éppen letelt, amikor a gyergyószentmiklósi születésű csatár gondolt egyet, a kiegészülés pillanatában hirtelen mozdulattal eleresztett egy lövést az alapvonal közeléből, az éles szögből leadott bomba váratlanul érhette Vorist, befért a füle mellett a rövid felsőbe.

A mérkőzés felénél a vendégek is megkapták első emberelőnyüket, Blasko szép megmozdulása után Adorján védett nagyot a mamuttal. Úgy tűnt, a középső harmad lepereg gól nélkül, ám fél perccel a vége előtt a jégen lévő miskolci különítmény kihasznált egy rossz ütemű szeredai cserét. A lefülelt koronggal Szirányi lódult meg csatárokat megszégyenítő módon, az ő próbálkozását még kispárgázta Adorján, a kipattanóra azonban Ritó érkezett üres kapura.

A harmadik periódusban több minden történt, mint az első kettőben együttvéve. A kiegyenlítettnek mondható első negyven perc után ezúttal a DVTK kezdett jobban: egy védekező harmadbeli korongszerzés után a középen teljesen egyedül kiugró Razumnyak kapta a korongot, százszázalékos ziccere végén szépen csapta be a kiszolgáltatott Adorjánt. A fordulásból Rokaly Norbert duplázhatott volna, ám Voris futballkapusokra emlékeztető vetődéssel őrizte meg az előnyt. Az egyenlítés neki még nem, öccsének viszont már összejött: Rokaly Szilárd remekül korcsolyázott be középre, a passzt is jó ütemben kapta Részegh Tamástól, nagy góllal fejezte be az akciót a 44. percben. A játékrész második felének elején roppant szerencsés találattal vette vissza a vezetést a Sportklub. Fórban Stach passznak szánt korongja úgy döntött, Galajda korcsolyáján irányt változtatva inkább a kapu irányába indul meg, Vorist ez annyira meglepte, hogy nem is tudott rá érdemben reagálni, ritkán látható öngóllal 3-2-re vezettek a csíkiak. Az 55. percben azonban deja vu-érzése lehetett a szép számú szeredai közönségnek: Razumnyak gyakorlatilag lekopírozta az első gólját, ugyanúgy ugrott ki és ugyanúgy fejezte be egyéni akcióját, így 3-3 után jöhetett a hosszabbítás.

E műfajból a címvédő idén már kettőből kétszer vesztesen jött ki, s most sem sikerült javítania ebbéli statisztikáján. Noha a túlóra elején Péter Balázs nagy kapuvasat ütött, Kubát kiállítása után ki más, mint Razumnyak büntetett, a DVTK tehát orosz légiósa mesterhármasával legyőzte a bajnokot, szombaton Brassóban folytatja túráját.

Nyilatkozatok

Tódor Krisztián, másodedző, Csíkszeredai Sportklub: ”Egy nagyon küzdős, hajtós mérkőzés volt. Tudtuk, hogy a Miskolc rengeteget korcsolyázik. Készültünk is erre, viszont néhol a mérkőzés adott pontjain úgy elvitt a játék, hogy elemi hibákat vétettünk és a Miskolcnak lehetőséget adtunk, hogy megnyerjék a mérkőzést, amit meg is tettek. A védekező zónában az elmúlt két mérkőzésen javuló tendenciát mutatunk, de odafigyelésre lesz szükség szombaton is.”

Tokaji Viktor, vezetőedző, DVTK Jegesmedvék: ”Nagyon fontos mérkőzésen vagyunk túl, melyen nem úgy kezdtünk, ahogyan szerettünk volna. Bent ragadtunk az öltözőben, ezért az első húsz percben csíki dominancia zajlott a jégen, de sikerült rendezni sorainkat, kiegyensúlyozottá vált így a játék. Azt gondolom, hogy ez a mérkőzés eldőlhetett volna másik irányba is, de azt hiszem, mi többet dolgoztunk a két pontért. A közönség számára biztosan szórakoztató volt a mérkőzés, akár csíkszeredai, akár miskolci oldalról nézve. Nagyon örülök, hogy ilyen népes szurkolósereg kísérte el a csapatot. Ez is igazolja azt az összetartozást és elköteleződést, ami a miskolci szurkolók irányából jön. Köszönjük szépen nekik, hogy eljöttek és kiszurkolták ezt a győzelmet!”

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV