A Brassó jutott a négy közé

2021.03.13. 21:08 |

A negyedik bravúr már nem sikerült az Opten Vasasnak, a Brassó 4-2-re győzött a mindent eldöntő hetedik meccsen.

Corona Brasov Wolves–Opten-Vasas HC 4-2 (0-0, 2-1, 2-1)

A brassói légióskontingensből Dame-Malka és Zagidullin maradt ki, a vendégeknél nem volt változás a korábbiakhoz képest.

Az első harmadban kiegyenlített volt a játék, egyik csapat sem tudott előnybe kerülni. Aztán a második felvonásban a Brassó kivédekezett egy hátrányt, majd fórban Fowlie megszerezte a vezetést a 30. percben. Sőt, három perccel később Finucci növelte a hazaiak előnyét. A hajrában a Vasasban is fórban támadhatott, és Nagy Márk szépített.

Az utolsó harmadban is koncentrált játékot nyújtottak a csapatok, mindkét oldalon lehetőségekkel. Az 55. percben jött az újabb kiállítás, Molnár Zsombor ült le, és a Vasas nem sokkal a kiállítás lejárta előtt tudott egyenlíteni, Schmál révén. Az utolsó négy percre tehát minden kezdődhetett elölről. Másfél perccel a vége előtt azonban Gliga ismét vezetést szerzett a Brassónak. Jött is rögtön a vendégek időkérése, majd a kapuslehozatal, de az újabb egyenlítésre nem volt esély, Valchar gyorsan bevette az üres kaput, eldöntve a meccset.

A Brassó így 4-3-mal nyerte meg a végig izgalmas párharcot.

Dave MacQueen, vezetőedző, Brassó: „Nehéz széria volt, a Vasas keményen és energikusan játszott, elismerés illeti őket. Sokat fejlőtek a szezon kezdete óta, és tudtuk is ezt, amikor kiválasztottuk őket. Tetszett, hogy ez volt az első meccsünk az idényben, amikor minden viszontagságot jól vettünk. Könnyebb lehetett volna a dolgunk, ha végig így fókuszálunk, de most megmutattuk, hogy kik vagyunk mi, a legjobb csapat az alapszakaszban. Megérdemelten győztünk.”

Ladányi Balázs, vezetőedző, Opten Vasas: „Nehéz bármit mondani erről a meccsről és a párharcról. Szerintem senki sem gondolhatta előtte, hogy az utolsó meccsig megy a sorozat. Ez egy igazi playoffmeccs volt, de csak egy csapat nyerhetett. Amikor 0-3-ról feljöttünk 3-3-ra, az energiánk fantasztikus volt, most viszont néhány hibánk meggátolt minket a sikerben. Büszke vagyok a csapatra az erőfeszítésért, azért, ahogy játszottak, és hogy férfivá válva harcoltak, nem csak egy csapat fiúként. Gratulálok a Brassónak, de a saját csapatomnak is.”

Az elődöntő párosítása:

Corona Brassó-DEAC
FTC-Telekom–SC Csíkszereda

Az első meccseket kedden rendezik.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV