A BJAHC nyert Debrecenben

2022.12.20. 21:11 |

A budapestiek az 1+3 pontos Viikilä és a 2+1 pontig jutó Tóth Gergely vezérletével győztek a DEAC ellen.

A hazai együttest ezúttal nem György József, hanem Kecskeméti Áron másodedző irányította. A DEAC kapujába visszatért Hetényi, 8 másodperc alatt felavatták, Galoha húzta be közelről a vert helyzetben lévő kapusnak a korongot (0-1). A debreceniek szinte azonnal egyenlíthettek volna, de a felnőtt válogatottban múlt héten bemutatkozó Farkas bravúrral védett. Hét perccel később Garát érkezett üresen a második hullámban, Schlekmann passzából pedig megduplázta csapata előnyét (0-2). A nyitó harmad közepén repültek a plüssök a jégre, amikor Dalecky egy okos keresztpasszból szépített (1-2). A DEAC hajtott az egyenlítésért, ráadásul a játékrész végén emberelőnyben tehette. A létszámfölényes akció sikerrel zárult, megint Dalecky volt eredményes közelről (2-2). Nem állt sokáig döntetlenre a mérkőzés, két percre rá Viikilä lőtt nagy gólt egy Hetényi-védés utáni kipattanóból (2-3). Csak 10 másodperc telt el, amikor McCormick közelről fonákkal betalált, a hazai hálóőr a mozdulatsorával elmozdította a kaput, videobíróztak, megadták a gólt (2-4). A kapu azonban úgy mozdult el, hogy nem tudták rendbe tenni, így kényszerből 1 perc 4 másodpercet átvittek a második harmad elé.

A szünet után Gönczi érkezett a hazai vasak közé. Nem sokkal később nemcsak kapust, hanem kaput is cserélt a DEAC, ugyanis problémák adódtak a jégen lévővel, így másik érkezett helyette. A 27. percben eljött a második debreceni emberelőny, ami ugyanúgy gólt hozott, mint az első, ám ezúttal azt a BJAHC lőtte, Tóth Gergely talált be emberhátrányban (2-5). Ami nem sikerült a cívisvárosiaknak öt a négy ellen, az összejött a kiegészülés után: a fekete mezesek megkavarták a vendégek védelmét, aztán Izacky közelről behúzta a korongot (3-5). A meccs közepén záporoztak a büntetések, a BJAHC öt a négyre és négy a háromra is támadhatott, utóbbit Elo váltotta gólra (3-6). A játékrész végén a DEAC játszhatott fórban, sikertelenül.

A 43. percben a BJAHC elhozott egy bulit a támadó harmadban, Tóth Gergely lőtt, és négygólosra növelte csapata előnyét (3-7). Kecskeméti Áron időt kért, de négy perccel később Kangyal Balázs is, majd 15 másodpercre rá Tóth Richárd villant (3-8). A harmad közepén a DEAC kihagyott egy emberfórt, ám a kiegészülés után nem sokkal Sági volt eredményes (4-8). A meccs hajrájában megint öt a négyre játszhatott a debreceni együttes, hiába.

A BJAHC 8-4-re nyert, pénteken az FTC-Telekomot fogadja tévés meccsen. A DEAC egy hét múlva Miskolcon szerepel.

Nyilatkozatok

Kecskeméti Áron (másodedző, DEAC): "Sajnos György József vezetőedző nem tudott itt lenni a mérkőzésen, próbáltam ellátni a feladatát, le a kalappal előtte, hiszen most megéreztem, milyen nyomás is van egy vezetőedzőn. Nem gondolom, hogy rossz meccset játszottunk, amikor visszajöttünk 2-2-re, úgy éreztem, hogy egy jó meccs lehet. Kiemeltem a meccs előtt, hogy a BJAHC nagy nyomást fog ránk helyezni és ha megnéztétek amikor a hátvédünk felvette a korongot, már óriási nyomás volt rajtunk, nehéz volt jó döntést hozni. Sok volt a kiállítás mind a két oldalon, ki is csúszott a meccs a kezünk közül, nagyon kaotikusra sikerült a mérkőzés második fele. Nem gondolom, hogy reális ez a különbség a két csapat között, sokat hibáztunk, az emberelőnyeiket kihasználták és ez vezetett ehhez az eredményhez. Mindezen felül nem lehet panaszunk egy játékos motivációjára sem, hiszen az utolsó percig harcoltak."

Kangyal Balázs (vezetőedző, BJAHC): "Ilyen negatív meccs utáni nyilatkozatot még nem is tartottam eddig a szezon során. Nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy volt egy fantasztikus kapusteljesítményünk, hatékonyan védekeztünk emberhátrányban, jól játszottuk az előnyöket is. Történtek olyan dolgok, amikre azt mondom, igen, elvárhatóak és tudtam, hogy nehéz lesz visszatérni egy ilyen hosszú szünet után. Kiemeltünk sok dolgot, hogy mi kell ahhoz, hogy mindenki készen legyen a kezdő korongbedobásnál, amiből sok minden nem történt meg, függetlenül az eredménytől. Kaotikus meccs volt, az elmúlt pár napban elvesztettünk hat embert, ez is mutatja, hogy nem voltunk a komfortzónánkban, amihez hozzájárult, hogy ez a pálya majdnem fele akkora, mint a miénk, ami a kreatív játékunknak nem fekszik és ehhez is alkalmazkodnunk kellett, de ezek mind csak kifogásnak hangoznának. Mögé lehetne tenni ennek a mérkőzésnek csomó mindent, de úgy gondolom, aki mögé teszi az mellébeszél. Összességében külön örülök ennek a három pontnak."

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV