A 16 éves Franyó góljával győzött az UTE

2023.11.23. 20:25 |

Az újpestiek nyerte a címvédő Gyergyói Hoki Klub ellen.

A házigazda Újpest még nem nevezte a szerdán szerződtetett Travis Ewanyket, a többhetes kihagyásra váró Kiss Dániel helyére az első fordulókhoz hasonlóan Franyó Krisztiánt hozta fel az utánpótlásból az edzői stáb, újból ott volt a jégen Szabó Rácz és Nádasy, ellenben Laskawy nem öltözött. A GYHK összeállításából a székely rangadóhoz képest Bíró Gergő került be, a vasak között Rajna és Demeter kezdett, a gyergyói hálóőr másfél év után kapott ismét kezdőként szerepet az Erste Ligában.

Dalhuisen már az első percben összeakaszkodott a sérüléséből nemrégiben visszatérő Sam Coattával, a holland durvaságért 2+2 percet kapott, a kisbüntetést összeszedő hazai légiós nem tudta folytatni a találkozót. Az előnyből több lövési lehetőség adódott az újpestiek előtt, ám a gyergyói botok jól blokkoltak. Az első nagyobb helyzet Szabó Dániel előtt adódott az 5. percben, Rinne hárított. DiDiomete ült ki testre ütésért, az előnyt ígéretesen játszotta meg az UTE, ám a kiegészülést követően Nyqvist gondolta úgy hogy jó ötlet úgyis ellőni a korongot a kékről, ha ketten blokkolnak előtte. Nem volt az, Császár lépett ki a remek védekezést követően, végignyargalt a pályán és fonákkal mattolta Rajnát, az újpesti finn védők már több kísértetiesen hasonló gólt hoztak össze a szezonban, 0-1. A 10. percben Sylvestre közeli próbálkozását kapta le Rajna. A harmadot erőteljes gyergyói letámadás és nagy iram jellemezte, mindkét kapusnak volt dolga bőven.

A második harmad elején Silfver könnyen egyenlíthetett volna, ám a keresztpasszt követően az üresen tátongó kapu mellé lőtt. Csiszer cselezte be magát szépen a folytatásban, ám lövésig nem jutott. Császár állt ki két percre, a harmadik újpesti előny pedig meghozta az egyenlítést: az újpesti emberelőnyös figura végen Just átadását követően Kiss Patrik lőtt, 1-1. A 31. percben Sylvestre kevergetett, majd Sárpátki lőhetett, Rajna fogta. Öt minutummal később Fejes kapott remek átadását, de ő sem járt sikerrel a hazaiak kapusa ellen. Sárpátki is szabálytalankodott, a speciális játék alatt előbb a gyergyóiak kiléptek 2 az 1-re, ám Szigeti ütőjében maradt az újabb vendéggól. Ezt rögvest megbosszulta az UTE, Kovács Alex center pozícióból tüzelhetett, a korong átcsúszott Demeteren, a negyedik hazai emberelőnyt is kihasználta az UTE, 2-1. A 40. percben DiDiomete egy ártalmatlan szituációban palánkra lökte Szabó Dánielt, a válogatott bekk hosszú percekig lenn maradt, szerencsére később saját lábán tudta elhagyni a pályát, visszatérni nem tudott. A gyergyói légióst videózást követően véglegessel az öltözőbe zavarták a játékvezetők. A játékrészt Silfver bombája zárta.

Az áthúzódó nagybüntetést nem tudta kihasználni az UTE, igaz Pokornyi kiállítása gyorsan anulálta az emberelőnyt. Négy a négy ellen azonban megérkezett a harmadik lila gól is, a még csak 16 éves Franyó Krisztián lőtt távolról, a korong elsuhant a védők és Demeter mellett is, a fiatal bekk első felnőtt gólját szerezte, 3-1. A 48. percben Rajna passzolta el a korongot, Orban rögtön kapura tette, ám a hálóőr visszaért. Két perccel később Just korongszerzését követően Kiss Patrik lőtt vasat. Demeter kapus megsérült, a debütáló Mag Örs érkezett a helyére. Az 55. percben Dalhuisen emelte rá a kékről, a kipattanót Sylvestre terelte be a hálóba, 3-2. Kisvártatva ismét kétgólos újpesti előny állt a táblán, egy remek indítással kilépő Tiala avatta fel Magot, 4-2. Szűk három perccel a vége előtt lehívta kapusát Szilassy, ám több gól már nem esett.

Az UTE 4-2-re megnyerte a találkozót, és visszavette első helyét a tabella élén. A GYHK pénteken is a IV. kerületben játszik, a BJAHC vendége lesz, míg az UTE vasárnap a Brassót fogadja.

UTE–Gyergyói HK 4-2 (0-1, 2-0, 2-1)

Markus Juurikkala, vezetőedző, UTE:

"Természetesen nagyon örülök a három pontnak, az első harmadban nem játszottunk jól, javulnunk kellett, mert egy rutinos, erős csapat ellen hokiztunk. A szabálytalanságokkal kapcsolatban el kell mondanom, hogy ami ma történt a jégen, annak nem lett volna szabad megtörténnie, erről ennyit, nem az én dolgom ezt értékelni. A sérült játékosaink nem néznek ki túl jól, rájuk egy ideig nem számíthatunk, az biztos. Annak örülök, hogy a 16 éves Franyó Krisztián megszerezte első gólját a felnőttek között, és hogy a többi fiatal is magabiztosan játszott."

Szilassy Zoltán, vezetőedző, GYHK:

"Az egész meccsen jobban játszottunk az öt az ötben, de ez mit sem ér, ha olyan hülyék vagyunk, hogy az offenzív zónában kilenc perc kiállítást szedünk össze, ezért ma megbűnhődtünk. Az, hogy a védekezőharmadban elkövetünk szabálytalanságokat, az benne van, de a támadóharmadban ezeket mindenképpen nullára kell redukálnunk. Az furcsa, hogy mi az egész meccsen nem kerültünk emberelőnybe, mert szerintem kerülhettünk volna, de ezt eldönteni nem az én asztalom. A kipattanókra jobban kell figyelnünk, és arra, hogy agresszívebben generáljunk forgalmat az olyan klassziskapusok előtt, mint Rajna Miki."

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV