Egy-egy kiemelt régiós alközpontot is kijelölnek az ország keleti és nyugati területén.

Magyarország kormánya 2019 decemberében hozott határozatot egy olyan sportakadémiai rendszer létrehozásáról, amely elősegíti a minőségi utánpótlás-nevelést megalapozó tehetséggondozást, a sportszakmai felkészítést és a versenyeztetést. A kormány egy évvel később a rendelet módosításával megteremtette a lehetőséget a jégkorongban is arra, hogy legfeljebb 8 államilag elismert sportakadémiát jelöljenek ki. A sportakadémiákért felelős miniszteri biztos irányítása mellett az elmúlt hónapokban lezajlott a kiválasztás folyamata. A Magyar Jégkorong Szövetség közreműködőként a sportági viszonyokat, a helyi működési értékeket, illetve a régiós egyensúlyt figyelembe véve tíz sportszervezetet javasolt az államilag elismert sportakadémiai cím akkreditációjára. A pályázati anyagok értékelését, a részletes auditálást, illetve a hatástanulmányok elkészítését követően az a döntés született a program irányítói részéről, hogy négy utánpótlásműhely nyerheti el az állami sportakadémiai címet. Ezek a kormányzati tájékoztatás szerint a következők:
Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia
Budapest Jégkorong Akadémia
DVTK Jegesmedvék Jégkorong Akadémia
UTE Jégkorong Akadémia
A sportakadémiai rendszer módszertani központja a tervek szerint az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia lesz.
Emellett kiemelt régiós alközpontok létrehozására is sor kerül. A Győri ETO Hockey Club Sportegyesület alközponti rendszerben segíti a jégkorong-utánpótlás nyugati, a DEAC Jégkorong Akadémia pedig a keleti régióját.