13 gólos rangadót húzott be a Corona

2024.01.18. 20:00 |

A 36 perc alatt öt pontig jutó Radim Valchar vezérletével nyertek a brassóiak.

Villámrajtot vettek  a hazaiak, az első érdemi támadás góllal ért véget, fél perc sem kellett hozzá: Cornet centerezését Blackwater verte be, 1-0. A korai találat jót tett a meccsnek, a BJAHC komoly erőket mozgósított az egyenlítésért, a Corona veszélyes kontrákat vezetett. A harmad jelentős részében Dubeau kapus dolgozott, a távoli bombáknál és a közeli szituációknál is a helyén volt, Mozer helyzetét is hárította, és szép hokijelenetek végén volt egy remek kiszúrása is. Közte azért Schlekmann megtörte a jeget egy papíron már akció-, technikailag még fórgóllal: Piché még nem ért vissza a büntetőpadról, a fővárosiak házi gólkirálya a Viikilätől hozzá kerülő koronggal fordult meg Dubeau előtt kis területen, s húzta be szépen a spárgázó kapus korija mellett (1-1). Megdolgozott az egyenlítésért a BJAHC, hiába, rögtön a fordulásból visszavette a vezetést a Brassó, Nagy Krisztián vesztett korongot rossz helyen, ebből Blackwater adta vissza a kölcsönt Cornet-nak, 2-1.

A kritikus következő gólt a brassóiak tudták megszerezni a középső etap elején. Míg társa éppen a becsúszó szerelést gyakorolta, Lowney ívelt oda egy tért ölelő átadást a túlsó kéknél kiugró Valchar-nak, a Corona pontkirálya elment a kapuig és fel is varrta, ezzel megelőzte Adam Bradyt a góllövőlista élén (3-1). Még fel sem ocsúdott a vendégcsapat, máris három volt oda, a hátraloholó Viikilä könnyelműsködött el egy pakkot saját kapuja mögött (más kérdés, nem biztos, hogy neki kellett volna ott lennie), Schaber csapott le rá, s passzolta be Kógernek, aki kapásból bevágta, 20 másodperc alatt 2-1-ről 4-1. Budapesti időkérés és kapuscsere következett, a Miskolcon shutouttal berobbanó Kiss Dániel váltotta Farkast. Rendezte sorait a BJAHC, két brassói kiállítás következett gyors egymásutánban, a másodikat már kihasználta a Kangyal-csapat, természetesen Vorobjov rakétázta be, 4-2. Ez sem törte meg a Corona lendületét, ismét Valchar percei következtek: előbb Lowney-t, szolgálta ki, majd védőjével szemben is elsült a keze a vas mellé, második góljával és ötödik(!) pontjával már néggyel mentek a barcaságiak (6-2). A 37. perc végén Culigin kozmetikázott büntetőből, rávezette Dubeau-ra, majd szépen rakta fel fonákkal (6-3).

A záró harmad is gyors góllal indult, Tóth Gergely rögtön az első percben visszahozott valamennyit a fővárosi reményekből, Dubeau a sokadik kipattanónál már verve volt (6-4). Nem a védelmek csatája volt, az utolsó tíz percbe lépve újabb gyors gólváltás következett. Előbb Sills maradt valahogy egyedül Kiss kapussal szemben, annyi ideje és területe volt, hogy még a kipattanóját is zavartalanul üthette rá (7-4). Válaszul a másik kapu előtt Mozernél maradt ott a korong, hiába szorította ki védője, előbb még elütött a korong felett, de aztán éles szögből már belőtte az üres kapuba (7-5). A végjátékra még egy kimaradt BJAHC-fór maradt újabb Dubeau-bravúrokkal, a végeredményt 4 a 6 ellen üres kapura állította be a duplázó Sills. A lényegében végig vezető brassóiak így a 36 perc alatt öt pontig jutó Radim Valchar vezérletével 12 gólos rangadón tartották otthon a győzelmet, 3 egységre megközelítve a második helyen maradó budapestieket.

Corona Brasov–BJAHC 8-5 (2-1, 4-2, 2-2)

Kangyal Balázs vezetőedző, BJHC:

"Először is gratulálni szeretnék a Brassónak. Másodsorban azt kell mondjam, igen jól játszottunk, csak hát mindegyik harmadban hibádzott öt perc. Ez pedig tökéletesen elég volt az ellenfélnek, amelyik egy nagyon jó csapat nagyon jó játékosokkal, tapasztalatokkal. És nagyon okosan játszottak ma. Öt gólt lőttünk nekik, ami tökéletes, a másik oldalon viszont ott van hét gól, meg egy üres kapus gól. Ez itt a probléma. Dolgoznunk kell a védekezésen, a jó hír, hogy holnap a Gyergyó ellen már javíthatunk is. A Brassó megérdemelte a győzelmet."

Dave MacQueen vezetőedző, Brassó:

"Nos, elég sok minden történt a mai meccsen, a szurkolók számára biztos jó szórakozást jelentett. Sok gól, sok akció. Hála az égnek védekezésben mindenki remekelt... Nem minden nap lő egy csapat nyolc gólt, ma nekünk szükségünk volt erre. Az a helyzet, nem nagyon tudom, mik a sztandardok, mi számít kiállításnak és mi nem, ez kifejezetten frusztráló a játékosoknak és az edzőknek is. Tudom, hogy sok kiállítást szedünk össze, de úgy vélem, a többi csapat is hasonlóan játszik, kevesebb büntetővel. Persze a lényeg, hogy ebben a helyzetben is megtaláld az utat a győzelemhez. És ma megtaláltuk, fontos és nagy győzelem volt a mai."

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV