11 gólos adok-kapok a Vákár Lajos Műjégpályán

2024.01.21. 20:13 |

Mindkét együttes vezetett három alkalommal is a mérkőzésen, végül a házigazda Csíkszereda örülhetett.

Václav Novák Welsh és Részegh Tamás kiválásával alaposan megkeverte a Sportklub összeállítását, miközben a negyedik sorban a meglepetés erejével felbukkant egy új igazolás, a szlovén Erik Svetina. A BJAHC keretében is ott volt már a vasárnap bejelentett francia bekk, Dame-Malka, Varga Kaden ellenben kimaradt. A vasak között O’Connor illetve a Rozsomákok harmadik számú kapusa, Kiss Dániel kezdett.

Már a 2. percben megszerezte a vezetést a BJAHC, Dóczi távoli lövésébe szúrt bele mesterien Sági Martin, 0-1. A parázs hangulatú, több páros kiállítást hozó mérkőzés 9. percében érkezett a csíki egyenlítés: egy hazai emberelőny során Rutkowski tette tovább a korongot Levinnek, az izraeli támadó szokásos helyéről kicsit beljebb korcsolyázott, majd fellőtte a korongot a felső sarokba, 1-1. Három perccel később négy a négy ellen Sofron és Levin szaladt el egy kontrával, előbbi passz helyett lőtt, Kiss elmozdult a rövidről, 2-1. Nem maradt sokáig a hazai vezetés, alig pár támadással később Szabó Bence tette vissza a korongot Mozernek, a hazai védők nem váltottak ki az oroszra, aki közelebb lopta magát, majd kilőtte a hosszút, 2-2.

A második felvonás áthúzódó hazai előnnyel indult, mégis majdnem Ritter volt eredményes. A 23. minutumban Casaneanu vesztett korongot, Tóth Richárd és Nagy Krisztián ment el egy védő ellenében, Tóth lövését nem tudta fogni O’Connor, 2-3. A 28. percben Salló szúrta rá távolról, a kapu előtt Szkacskov beledöfött, a játékvezetők rövid videózást követően helyben hagyták a találatot, 3-3. A 33. percben gólt eredményezett egy csíki forgatás, Sofron keresztje üresen találta a túloldalon Kubátot, a cseh egy csel után fonákkal bevette Kiss kapuját, 4-3. Hárommal később ismét döntetlen állt az eredményjelzőn, Schlekmann visszakészítését lőtte fel Culigin, 4-4. Akárcsak az első harmad, a második játékrész is két-két gólt hozott mindkét oldalon, ugyanazon leosztásban.

A 42. percben folytatódott a sorminta, a BJAHC szerezte meg a vezetést: egy belőtt korong visszapattant a palánkról, Sági elengedte, Karppinen a túloldalon érkező Nagy Krisztián elé tálalt, aki a félig üres kapuba lőtt, 4-5. Molnár kiállítása során Becze hiába szerzett melós gólt, a játékvezetők videózást követően érvénytelenítették a találatot. Tóth Gergely kisbüntetéséből viszont már összejött a Becze-gól: Sofron centerezését tette be a rutinos vezér. A 49. percben ismét a Csíkszeredánál volt a vezetés: Becze löbbölte mesterien oda a korongot a védőjétől elszakadó Szkacskovnak, a honosított orosz támadó eltette a korongot Kiss kapus mellett, 6-5. Az első két harmaddal ellentétben a csíki fordításra a végén már nem tudott válaszolni a BJAHC, a Sportklub egy roppant fordulatos mérkőzésen 6-5-ös győzelmet aratott.

A negyedik helyét megszilárdító Csíkszereda február első napján Újpesten játszik legközelebb, míg a harmadik helyre visszacsúszó BJAHC kedden már Debrecenben vendégeskedik.

SC Csíkszereda–BJAHC 6-5 (2-2, 2-2, 2-1)

Kangyal Balázs vezetőedző, BJAHC:

"Nem tudok élni a nyilatkozat lehetőségével. Köszönöm! Gratulálok a Csíkszeredának!"

Mark LeRose másodedző, Csíkszeredai Sportklub:

"Brutálisan nehéz volt ma, nagyon jó csapat ellen küzdöttük ki a győzelmet. Előző este nem tudtuk behúzni a mérkőzést, nem sikerült betalálnunk a DVTK Jegesmedvéknek. Ma este, egy baseball-hasonlattal élve, futástámogatást adtunk a dobónak, ugyanis a hat gól, amelyet szereztünk, nagy segítséget nyújtott a kapusunknak, Matt O'Connornak. Erre szükségünk is volt. Jól működtek a speciális egységek, két emberfóros találatot is szereztünk. Ahogy mondani szokás, a speciális játék nagyon fontos a sikerhez, és a mai estén is ez volt az egyik kulcs hozzá."

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV