Ifjabb Ocskay Gábor a nemezetközi jégkorong Hírességek Csarnokának (Hockey Hall of Fame) tagja lett, mert emlékének ítélték a Richard "Bibi" Torriani díjat, amelyet nem "top" hoki nemzetek kiemelkedő karrierű játékosainak szavaznak meg.
Csupán néhány játékos ért el egyaránt olyan kiemelkedő sikereket a hazai bajnoki és nemzetközi játék során, mint ifj. Ocskay Gábor. Nemzeti szinten egész karrierjét az Alba Volán SC-nél töltötte a hazai bajnokságban.
A nemzetközi színtéren hasonlóan sikeres volt. 17 évesen képviselte először a hazáját, amikor is játszott mind az U20 világbajnokság C-csoportjában, mind pedig a felnőtt vb C-csoportjában. 1993 és 2008 között 16 egymást követő világbajnokságon szerepelt - kiemelkedik a sorból a 1998-as és 2000-es torna, amikor a csapat megnyerte a C-csoportot, ezzel előrelépve a B-csoportba.
A legszebb pillanata a magyar válogatottban mégis 2008-ban érkezett el, amikor Magyarország legyőzte a legmagasabban rangsorolt Ukrajna csapatát 4-2-re, a Szapporóban megrendezett Divízió 1-es világbajnokság zárónapján, kiérdemelve ezzel az elitbe való feljutást, 70 év után!
Ám ezt a hihetetlen teljesítményt beárnyékolta ifj. Ocskay Gábor tragikusan korai halála.
A 2004-es évet szinte egészében kihagyta szívpanaszok miatt, de úgy tűnt, hogy teljesen felépült. Azonban két nappal azután, hogy hozzásegítette az Alba Volánt a sorozatban hetedik bajnoki címéhez 2009 márciusában, végzetes szívrohamot kapott.
Hat héttel később a magyar válogatott Svájcba utazott az "A-csoportos" világbajnokságra, izgalommal telve a történelmi esemény miatt - ugyanakkor nehéz szívvel, mert a 19-es nem tarthatott a csapattal...
Bár a korai halála megdöbbentette a jégkorongvilágot, Ocskay rég letette a sportolói kézjegyét. Édesapja, id. Ocskay Gábor is játszott nemzetközi szinten is, míg a fiatalabb Gábort a drukkerek egyenesen imádták, az ellenfelek tiszteleték. PÁlyafutása során 187 mérkőzésen játszott a magyar felnőtt válogatottban, és háromszor vállasztották ki az év játékosának Magyarországon.
Az IIHF cikkének átirata, szerző: Andrew Podnieks
