U17: nagy csatában, egygólos vereség a norvégoktól

2017.08.25. 20:14 |
Egészen más mérkőzést játszott egymással a magyar és a norvég válogatott a Tüskecsarnokban, mint csütörtökön. A második mérkőzésen az ellenfél az első harmadban lőtt góllal 1-0-ra nyert.

Az első meccsen a magyar U17-es válogatott a hajráig remekül játszott,  a norvégok azonban az utolsó öt percben a saját javukra fordították a mérkőzést, amelyet 4-2-re nyertek meg. A második meccsen a kapuban Horváth Bendegúz kezdett, mögötte Halász Bénit nevezte a szakmai stáb a keretbe.

Az első harmad kiegyenlített játékot hozott, a 15. percig egyik csapat sem tudta feltörni a másik védelmét. Amikor azonban a magyar válogatott éppen kivédekezett egy emberhátrányt, sőt, a norvégoknak keményen kellett védekeznie, hogy ne kerüljenek hátrányba, az ellentámadásból megszerezték a vezetést Sander Hermanstad révén.

A gól után a norvégok akarata érvényesült inkább, az utolsó percre ráadásul emberhátrányba került a magyar csapat. Újabb találat azonban már nem esett, így 1-0-val mentek a felek az öltözőbe.

Változatos második harmad

A második harmad elején a kivédekezett emberhátrány után a norvégok lőttek veszélyesen a kapura: Martinsen távoli lövését Horváth fogta. Néhány pillanattal később ismét emberfórban játszhatott az ellenfél, Horvátnak ezúttal is hatástalanítania kellett egy távoli lövést, egyébként a védelem remekül dolgozott.

Sőt, a hátrányból rövidesen előnyt kovácsoltak a fiúk, hiszen kiállt Kjeldsberg, így amikor Kónya visszajött a büntetőpadról, öt a négy ellen játszhattak. Dolga azonban ismét Horváthnak akadt.

A folytatásban is inkább a magyarok harmadában zajlott a játék, Hermanstad előtt akadt nagy lehetőség, de közeli lövése elkerülte a kaput. Aztán Mesterházy Bálint szúrt oda jó ütemben a korongnak, indította a kiugró Rétfalvi Kristófot, de a norvég kapus védte a ziccert.

A 13. percben kisebb csetepaté alakult ki a magyar kapunál, amely után Falus Ádámot és Lilleberget is kiállították.

Miután a két csapat kiegészült, a magyarok percei következtek. Először Lövei Dávid adott remek passzt Szűcs Ádámnak, de a lövés kimarat. Aztán Kedves Tamás hívta fel magára kétszer is figyelmet, miután szépen játszott össze Kónyával, majd estében adott kiváló passzt a hátulról érkező Rétfalvinak – a befejezés azonban egyik esetben sem sikerült.

A harmad végén aztán emberelőnyben szorongattuk a norvégokat, ráadásul az utolsó percre kettős fórba kerültünk. Horváth András és Falus Ádám is próbálkozott lövéssel, de a korong most sem jutott be a norvégok kapujába. Miután a harmadban nem eset találat, továbbra is 1-0-ra állt a meccs.

Önfeláldozó játék

A harmadik harmad elején Kónya mehetett egyedül a kapura, a lövés azonban nem sikerült tökéletesen, így továbbra sem jött össze az egyenlítés. A 47. percben Horváthnak kellett nagyot védenie, riadalmat pedig az keltett, hogy a korong róla a gólvonal felé pattant.

A védők azonban gyorsan reagáltak, így a veszély elhárult, a norvégok visszalőtt korongja pedig elakadt a kapu torkában fekvő kapusban. Nem sokkal később Gáspár Levente akadályozta meg, hogy az ellenfél kettővel vezessen, miután kettő az egyben szituációban remekül nyúlt bele a norvég passzba.

Bár az utolsó tíz perc elején a norvégok nyomtak, a magyar védelmet nem sikerült áttörniük, még emberhátrányban sem. A hajrában is elkélt az önfeláldozó védekezés, miközben Falus korcsolyázott el a jobb oldalon, és a védője mellett lőtt, de a korong elment a kapu mellett.

Horváthnak is védenie kellett, az 58. perc végén pedig ismét emberhátrányba kerültünk. Fredriksen távoli lövése a kapuvas jobb sarkát találta el, míg az utolsó másodpercekben Froberg lövését a kapusunk hárította.

Az utolsó harmad sem hozott tehát gólt, így a norvégok 1-0-ra nyertek. Mindkét csapatból a kapust választották a meccs legjobbjának, a magyaroktól Horváth Bendegúzt, a norvégoktól Preben Arntsent. 

Arany Máté, az U17-es válogatott vendégedzője: Kicsit fáradtabbak voltunk fejben és fizikailag is, mint az első meccsen. Jó volt, hogy kevés gólon tudtuk tartani a norvégokat, akadtak jó megoldásaink, de egy-két baki is becsúszott a játékunkba a mentális fáradtságnak köszönhetően.

A letámadásaink remekül működtek, meg tudtuk zavarni a norvégokat, viszont a saját harmadunkban keményebbnek és határozottabbnak kell lennünk.

Ahogy az első, úgy a mai meccsen is kiváló volt a kapusteljesítményünk. Támadásban viszont be kell fejezni a helyzeteket. Megvannak a lehetőségeink, jól érünk oda a kapu elé csak inkább lepasszoljuk a korongot, elfordulunk, ehelyett többet kellene kapura lőni.

A szombati meccsen meg kell mutatnunk, mire vagyunk képesek, mindent ki kell adnunk magunkból a maximumot. Szeretnénk a meccs végén meghallgatni a magyar himnuszt. 

Horváth Bendegúz, az U17-es válogatott kapusa: Nagy küzdelem zajlott a meccsen. Az első harmadban kicsit elaludtunk elöl, akkor kaptuk a gólt, de utána szépen felálltunk, visszajöttünk a meccsbe, a vége pedig nagy hajrá volt. A norvégok ma keményebbnek tűntek, mint az első mérkőzésen, többet ütköztek, és többet is lőttek. Nagyon meg vagyok elégedve a védők munkájával, remekül dolgoztak, szeretnék nekik köszönetet mondani. 

Szombaton a két csapat 15:40-től játszik a Tüskecsarnokban. 

Az U17-es válogatott programja:
Augusztus 24., csütörtök, 17.10: Magyarország–Norvégia 2-4
Augusztus 25., péntek, 17.40: Magyarország–Norvégia 
Augusztus 24., szombat, 15.40: Magyarország–Norvégia 

Az U17-es válogatott kerete:

No. Név Poszt Klub Szül.év
1 Halász Béni K Linz (AUT) 2001
20 Horváth Bendegúz K Zalai Titánok 2001
25 Horváth Dominik  K IOGJA 2001
   
2 Dóczi Zsombor V MAC 2001
3 Falus Ádám V Zürich Lions (SUI) 2001
4 Farkas Botond V VASAS 2001
5 Gáspár Levente V UTE 2001
6 Hajzler István V UTE 2001
7 Horváth András V UTE 2001
8 Jarács Roland V MAC 2001
9 Birke Attila CS UTE 2001
10 Béres Boldizsár CS UTE 2001
11 Fajcsák Tamás CS Flemingsbergs (SWE) 2001
12 Filep Zsombor CS DHK 2001
13 Kedves Tamás CS MAC 2001
14 Komáromy Botond CS IOGJA 2001
15 Kónya Krisztián CS Linz 2001
16 Kozma Ferenc CS DHK 2001
17 Lövei Dávid CS DVTK 2001
18 Mesterházy Bálint CS Okanagan (AUT) 2001
21 Molnár Attila CS UTE 2001
22 Rétfalvi Kristóf CS IOGJA 2001
23 Szűcs Ádám CS Augsburg (GER) 2001

Szakmai stáb:

Ondrejcik Rastislav Edző
Sille Tamás Edző
Farkas Tamás Kapus edző
Arany Máté Vendégedző
Berkes Brigitta Fizikoterapeuta
Sarkadi Csaba Fizikoterapeuta
Tornyi Gábor Felszerelés Menedzser
Mercz Orsolya Csapatvezető

(Fotó: Szombathelyi Beáta)

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV