Nehézkesen indult, sima győzelem lett: Magyarország-Ukrajna 3-1

2016.12.14. 19:37 |

Szoros mérkőzést hozott a Magyarország-Ukrajna találkozó az U20-as jégkrorong világbajnokságon a Jégpalotában. Mindkét csapat sok hibával játszott, az utolsó harmadra azonban a hazai gárda tudott feljavulni és összeszedetten játszani.

Nagy nyomás nehezedett mindkét csapatra a szerda délutáni találkozón, hiszen a magyaroknak a harmadik mérkőzésükön hazai közönség előtt egy olyan gárdától kellett elhozni a három pontot, amelyik egyértelműen kijelentette: győzni jött Budapestre, ehhez azonban mindenképpen nyerniük kellett volna szerda este.

Az első harmad kiegyenlített játékképet mutatott, mindkét csapat pontatlanul játszott, nem is volt igazán pörgős a mérkőzés. Egy-egy találat született mindkét oldalon, Magyarország gólját Péter Andor, Ukrajnáét Yaroslav Svishev szerezte. A második periódus már gyorsabb volt és izgalmasabb perceket hozott, bár igazán szép játékot még itt sem láthatott a közönség. Agresszívabbá vált helyette a mérkőzés, két ukrán játékos is a földre került, a 22. percben pedig Garat Zsombort végleges kiállítással küldte le a jégről a játékvezető, ráadásul fegyelmit kapott így eltiltás miatt nem játszhat a következő mérkőzésen sem.

Az utolsó szünetben aztán Rich Chernomaz felrázta a magyar csapatot, és a harmadik harmadban már egyértelműen a hazaiak voltak fölényben, kidolgozott támadásokat vezettek, ennek pedig az eredménye is meg lett: előbb Sági Martin, majd Révész Marcell lövése talált utat a hálóba.

"Megvolt a csapategység, jó volt a védekezésünk, így el tudtuk venni előlük az igazán nagy lehetőségeket. Igazán nagy lehetőségük az ötperces kiállítás alatt volt, még a hátrányban való játékot gyakorolnunk kell holnapra, de minden meccsen kicsit javulunk és ez önbizalmat ad a csapatnak" - mondta Stipsitz Bence. A játékos szerint az ötperces hátrány szinte felemelő volt a csapat számára. "Utána rögtön elkezdtünk támadni, mindenkiben ott volt az adrenalin, szerintem erre sokat tudtunk építeni. Nem ezt mondom, hogy minden meccsre kell egy ötperces kiállítás, de valóban tudtunk most  építeni rá" - fejtette ki. 

Ukrajna nagy várakozásokkal vágott neki a mai napnak, így érthetően csalódottak, ráadásul az egyik játékosuk sérülés miatt úgy tűnik, kénytelen lesz kihagyni a torna hátralévő részét.

"Nagyon nehéz mérkőzés volt számunkra, szerintem jól játszott a csapatom, megérdemeltük volna, hogy legalább pontot szerezzünk. Minden megvolt, csak a gólok hiányoztak" - értékelt Andri Savchenko vezetőedző. "Nagyon nehéz egy ilyen mérkőzés után bármit mondani, esélyünk még mindig van, holnap egy újabb nehéz mérkőzés vár ránk, a mai összecsapás pedig sok energiát kivett a válogatottból. Meglátjuk, hogy mi lesz" - tette hozzá.

Magyarország holnap ki-ki meccset vív majd Lengyelországgal, az ukránoknak pedig Szlovéniával kell megmérkőzniük.

Az Ukrajna elleni összeállítás:

Kovács (Kiss B.)

Stipsicz, Kiss R.
Molnár, Vértes, Kiss P.

Garát, Erdély
Nagy, Kiss Zs., Vizi

Fejes, Bugár
Szabad, Kreisz, Szigeti 

Bukor, Sándor
Sági, Révész, Péter

A JÁTÉKOSKERET

Vezetéknév

Keresztnév

Szül. dátum

Poz.

Klub

Kiss

Bence

1997.07.18.

K

DVTK Jegesmedvék

Kovács

Dávid

1999.07.11.

K

Langnau

Kiss

Roland

1999.04.17.

H

Casper Coyotes

Erdély

Botond

1998.12.23.

H

IOGJA

Sándor

Flórián

1999.06.13.

H

IOGJA

Fejes

Nándor

1999.01.16.

H

MAC Budapest

Bukor

Rajmund

1998.07.21.

H

Vasas

Stipsicz

Bence

1997.02.03.

H

Cedar Rapids

Bugár

Gábor

1999.06.02.

H

Bodens HF

Garát

Zsombor

1997.07.27.

H

Austin

Révész

Marcell

2000.06.25.

CS

ZSC

Molnár

Dávid

1998.06.19.

CS

Debreceni HK

Kiss

Zsombor

1997.02.23.

CS

HC Davos

Nagy

Ákos

1999.12.13.

CS

IOJGA

Kiss

Patrik

1998.04.17.

CS

IOJGA

Vizi

Dániel

1997.07.27.

CS

IOGJA

Péter

Andor

1999.01.27.

CS

IOJGA

Vértes

Nátán

2000.05.19.

CS

IOJGA

Kreisz

Brúnó

1999.07.17.

CS

MAC Budapest

Szigeti

Ákos

1999.05.10.

CS

MAC Budapest

Sági

Martin

1997.06.12.

CS

DVTK Jegesmedvék

Szabad

Kevin

1997.07.31.

CS

Vienna Capitals

 

SZAKMAI STÁB:

Szövetségi kapitány: Rich CHERNOMAZ
Edző:
 SVASZNEK Bence, KISS Dávid
Kapusedző: Jukka KONTSAS
Fizioterapeuta: BAGONYA Imre
Erőnléti edző: PUSKÁS Sándor
Felszerelés-menedzser: TORNYI Gábor
Csapatvezető:
 NAGY Attila

 

AZ U20 DIVÍZIÓ 1/B CSOPORTOS VILÁGBAJNOKSÁG PROGRAMJA:

December 11. (vasárnap): 
13.00 Ukrajna - Lengyelország 2-4
16.30 MAGYARORSZÁG - Olaszország 5-2
20.00 Szlovénia – Nagy-Britannia 4-3 hu.

December 12. (hétfő):
13.00 Olaszország - Ukrajna 1-2 hu.
16.30 Nagy-Britannia - MAGYARORSZÁG 1-5
20.00 Lengyelország - Szlovénia

December 13. (kedd):
Szünnap

December 14. (szerda):
13.00 Olaszország - Szlovénia
16.30 MAGYARORSZÁG - Ukrajna
20.00 Lengyelország – Nagy-Britannia

December 15. (csütörtök):
13.00 Ukrajna - Szlovénia
16.30 Lengyelország - MAGYARORSZÁG
20.00 Nagy-Britannia - Olaszország

December 16. (péntek):
Szünnap

December 17. (szombat):
13.00 Olaszország - Lengyelország
16.30 Szlovénia - MAGYARORSZÁG
20.00 Nagy-Britannia - Ukrajna

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV